Kutyaugatás

Az erdélyi magyar gondolkodás színpadáról – már hogy ilyen menedékesen fogalmazzak – számomra hiányzik egy hatástörténeti tanulmány. Bizonyára írtak már hasonlót különféle tanszékeken, de jó lenne, ha közérthetően, publicisztikusan elmagyarázná valaki, ami 1989 előtt történt érdeklődő körökben.

Szándékosan fogalmazok így. Bálintfi Ottó, akinek halálhírét a múlt héten közölte a sajtó, egy temesvári irodalmi kört vezetett, ahová azonban nemcsak bölcsészek, hanem például mérnökhallgatók is jártak. Jómagam először Bakk Miklóstól hallottam róla: az olyan emberekre hozta fel példának, akik sokat tudnak, mégsem marad írásos nyomuk. Vagy nagyon kevéssé marad. Márpedig ilyen esetekben a latin szállóige még csak hangsúlyosabban érvényes: a Látóhatár Kör résztvevői már nyugdíjasok vagy a nyugdíjazás küszöbén élnek, gyermekeik számára pedig amolyan „nagyapó mesefája” mindaz, ami ott történt.

Valószínűleg megírva is ilyen hatást keltene, de mégis: kereshető lenne, lábjegyzetekben vagy zárójelekben lehetne megemlíteni. Egyelőre csak Lehőcz László műsorában hallottam egy összeállítást róla. Volt egyszer, hol nem volt egy ember, aki egy kemény korban tisztességesen viselkedett, és ugyanabban a korban, amikor a szellemi érdeklődés élőbbnek tűnt, mint ma, kovászként irányította-pofozgatta-élesztgette ezt az érdeklődést. Egyfajta Bretter volt ő, izgékony és okos fiatal emberek mestere, aki nélkül Temesvár bizonyára nem az lett volna, ami volt.

Jézus sem írt, meg Szókratész sem, hogy csak két nagy példát mondjak, de mindkettőt olyan emberek vették körül, akik megörökítették a beszédüket és az alakjukat.

Egyikhez sem hasonlítom Bálintfi Ottót, ezek különben sem futóversenyek, hanem szellemi galaktikák. Ugyanaz maradna az a legendás szellemi Temesvár, ha kivonnánk belőle Bálintfit?

Azt hiszem, ez a szellemi galaktiság tényleg olyan, mint az ég: ki szeretne egy üres, csillagtalan égre felnézni? Keressük a Göncölt meg az Esthajnalcsillagot. Ugyanígy keresnénk azokat is, akik hatottak. Schuller Rudolfot Kolozsvárról, Bálintfi Ottót Temesvárról. Úgyis meghalunk, ahogy ő is meghalt: legalább a kutya ugasson utánunk.