Székely Csaba, Bács Miklós és Cári Tibor is UNITER-díjat kapott

Székely Csaba, Bács Miklós és Cári Tibor is UNITER-díjat kapott
Székely Csaba megköszöni Az igazság gyertyái című drámájáért odaítélt UNITER-díjat – Fotó: Andrei Gîndac / UNITER

Bács Miklós, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze a legjobb mellékszereplőnek járó UNITER-díjat kapta meg a Rokonok című Móricz-adaptációban nyújtott alakításáért; Székely Csabát Az igazság gyertyái című drámájáért díjazták a legjobb hazai ősbemutatók között; míg Cári Tibort a Székely-drámából készült előadás zenéjéért ismerte el a Román Színházi Szövetség (UNITER) a hétfő este tartott gálán Bukarestben.

Számos magyar vonatkozású jelölés volt idén a Román Színházi Szövetség díjára. B. Fülöp Erzsébetet a legjobb színésznő kategóriájában jelölték Kovács Márta szerepéért Az igazság gyertyái című előadásban. Ebben a kategóriában végül Cerasela Iosifescu kapta meg a díjat a bukaresti Bulandra Színház Oedip című eladásában nyújtott alakításáért.

A legjobb debüt kategóriában Ricz Ármin Wedekind-rendezése, A tavasz ébredése szerepelt, amelyet szintén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be. A legjobb debüt díját végül Ramona A. Niculae kapta meg Crina szerepéért a 10 lucruri pe care le-am pierdut la festivalul de la Mamaia (10 dolog, amiről lemaradtam a mamaia-i fesztiválon) című előadásban, amelyet a konstancai színházban mutattak be.

A legjobb előadás díjára a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 1978 című előadása, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Iráni konferencia előadása (Bocsárdi László rendezésében) is jelölést kapott. Végül ezt a díjat a iaşi-i Vasile Alecsandri Színház Antologia dispariţiei (Az eltűnés antológiája) című előadása kapta Radu Afrim rendezésében. A szöveget Ștefania Mihalache, Anca Vieru, Lorina Bălteanu, Ruxandra Burcescu, Lavinica Mitu és Simona Popescu jegyzik.

Cári Tibor vette át a legjobb zenéért járó díjat – Fotó: Andrei Gîndac / UNITER
Cári Tibor vette át a legjobb zenéért járó díjat – Fotó: Andrei Gîndac / UNITER

A legjobb díszletért járó elismerést Velica Panduru vehette át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának Nelinişte (Szorongás) című előadásában nyújtott munkájáért.

A rendezői díjnak is több magyar vonatkozású jelöltje volt. Botond Nagy a Kolozsvári Állami Magyar Színház Elektra című előadásának rendezéséért kapott jelölést, míg Horváth Hunort a Nagyszebeni Radu Stanca Színház német társulatának Woyzeck című előadásáért ismerték el jelöléssel. A díjat végül Andrei Măjeri kapta a bukaresti Metropolis Színházban bemutatott Cine l-a ucis pe tata? (Ki ölte meg apát?) című előadásért.

Botond Nagyot a legjobb fénytervért is UNITER-díjra jelölték a Kolozsvári Állami Magyar Színházban bemutatott Elektra előadásért. Ezt végül Michael Bischoff kapta meg a nagyszebeni Radu Stanca Színház előbb említett Woyzeck előadásában nyújtott munkájáért.

A díjazottak teljes listáját itt lehet elolvasni.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!