Oblomov érik – Ágoston Hugó 80. születésnapjára

Majdnem annyi éves vagyok most, mint ő akkor, amikor megismertem. Piknikus arcát és mosolyát, vidám kedélyét mindig szerettem, ősz fejét nagyra tartottam, azért is, ami benne volt, s ami azóta csak gyarapodott.

Ágoston Hugóval krónikásként találkoztam. Legenda volt a számomra, A Hét című-nevű legenda része, azé a folyóiraté, ahol Kacsir Mária, Horváth Andor, Huszár Sándor, Rostás Zoltán, Szász János és mások közöltek. Andor a tanárom volt, akkor még kevéssé a barátom, Szász János a szerzőnk a Kriterionnál a Dreyfus-könyvvel, a többiek közül csak Rostás Zoltánt ismerhettem meg később nagy örömömre.

De hát Hugó. Ott álltunk a Donát úti köpködőben – furcsa nekem ez a rövid o – beállítva, mintha vodkából formáltak volna meg. Ott nevettünk Félixen és dühöngtünk a Fellegvár tetején: ő azért, mert tudott lapot csinálni, én azért, mert még nem. Ott udvaroltunk és bolondoztunk és vitatkoztunk és repültünk.

Életem nehéz pillanatában még segített is rajtam, s ezt én úgy háláltam meg, hogy aláírtam a Parászka Boróka melletti nyilatkozatot. 2004-ben ugyanis huszonhárman úgy gondoltuk, az a legjobb, ha ő marad a lap élén, és folytathatja, amit elkezdett.

Szerencsétlen helyzet volt: a változást nagyon akartam, ugyanakkor nem szerettem volna személyes támadást indítani – Hugó viszont kizárólag személyesen élhette meg. Ma már nem írnám alá semmiképpen. De hát, mint nagyanyám mondta, ha az ember tudná, hogy leesik, akkor leülne.

Barátságunk soha többé nem állt vissza arra a pontra, ahol elkezdődött. Nem vagyok hajlandó felmenteni magam „az eszmék áldozatokat követelnek” ária nevében. A barátság: fontos.

Azóta is beszélgetünk olykor, azóta is nevetünk, de már csak telefonon – legutóbb Bolyaitól Láng Zsoltig, onnan pedig akármeddig jutottunk. Amíg Vásárhelyen éltem, ahol ő él sok éve, addig sem találkoztunk. Eszembe jut Bukaresti élet, képek című könyvének bemutatója, kerek arca, verhetetlen mosolya. Eszembe jut, hogy Oblomovnak tartja magát. Jó ismerője a tükörnek.

Hugó – jelenség. Egy művelt, törékeny, értelmes, befelé élő piknikus, egy teuton magyar – édesapja német volt. Ellentmondásokból összerakott kerekdedség, aki hétfőn töltötte a nyolcvanat.

Isten éltessen, teee!