Meghalt Csíky András színművész

Életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth-, Jászai Mari-díjas és UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, adta hírül közösségi oldalán a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Mint írják, Csíky András Székelyudvarhelyen született, 1930. augusztus 25-én. Szakmai tanulmányait Kolozsváron végezte 1949 és 1953 között, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Alapító tagja és vezetője volt a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának, a társulat Szatmárnémetibe költözése után pedig a Szatmári Állami Magyar Színház (később Északi Színház) tagja, 1960 és 1969 között igazgatója. 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, örökös tagja. Később a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is örökös tagjává avatta.

A 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színészegyénisége. 1990 után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, éveken át a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára. Emlékezetes alakításai között az egyetemes drámairodalom nagy szerepeinek egész sorát találjuk.

Mindazok, akik szerették és tisztelték, 2024. január 16-án, kedden 11 órától róhatják le kegyeletüket a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában. A gyászszertartás 12 órától kezdődik a színház előcsarnokában, ezt követően a Házsongárdi temetőben 14 órakor helyezik örök nyugalomra.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!