Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2023. november 28. – 10:09

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ma volna 75 éves Tamás Gáspár Miklós, lapunk mentora, támogatója, barátja. Nem véletlenül időzítettük erre a napra könyvkiadó kampányunk kezdetét, amelynek az a célja, hogy TGM kolozsvári esszéinek kiadásával az olvasók kettős ügyet karoljanak fel: a Transtelex fennmaradását és egy rendkívüli szöveggyűjtemény megjelentetését.

TGM és a Transtelex

„Kolozsvár számomra mindenekelőtt katasztrófa. Elüldöztek innen, soha nem akartam elmenni, mégis el kellett mennem. Azt, hogy én nem élek itt, permanens sértésnek fogom föl, és nem is vagyok hajlandó megbocsátani.”

Tamás Gáspár Miklós így foglalta össze a szülővárosához fűződő viszonyát 2021-ben, a Transindex-könyvestéken, ahol bemutattuk a kolozsváriaknak az Antitézis című könyvét. Akkor már sejtettük, hogy a Transindex az utolsó hónapjait éli, és azt is tudtuk, hogy mesterünk, barátunk, támogatónk, Gazsi nagybeteg.

A Transindex története 2022 februárjában ért véget, de Tamás Gáspár Miklósnak még volt annyi ereje, hogy segített nekünk kimenteni a romok alól egyetlen valamit is érő vagyontárgyunkat, a meg nem alkuvó újságírás melletti kitartás meggyőződését. Az ő segítsége nélkül nem jöhetett volna létre az új projekt, a Transtelex, amit így köszöntött: „Azért örülünk, hogy megint lesz független internetes újság Erdélyben – Transindex után Transtelex –, mert ott is, mint mindenütt, pluralizmusra, vitára, változatosságra, elevenségre van szükség.”

A Kolozsvári esszék megjelentetése

Második évét tapossa azóta a Transtelex, és Tamás Gáspár Miklós, bár már nincs velünk, soha nem ment el innen. Kolozsvárhoz kötődő szövegeinek kötetben való megjelenése, amelynek megvalósításához olvasóink segítségét kérjük, két fontos célt szolgál: ráirányítjuk a figyelmet arra a szellemi Kolozsvárra, amely sokak számára meghatározó volt és maradt, és amely utánozhatatlanul rajzolódik ki a Tamás Gáspár Miklós-i életműből, és ezzel együtt a Transtelexet, a független újságírás egyik utolsó erdélyi műhelyét is az olvasók, TGM-rajongók adományozó jóindulatára bízzuk.

Alig egyéves volt a transtelexes projekt, amikor az alapítás optimizmusát magunk mögött hagyva kénytelenek voltunk megállapítani, hogy ha nem tudjuk mozgósítani olvasóinkat megfelelő módon, akkor sokkal rövidebb élete lesz újságunknak, mint hittük azt az induláskor. Támogatási felhívásunkra rengetegen reagáltak, és jó volt látni, hogy sokak érezték úgy, van létjogosultsága a Transtelexnek. Azóta is, nap mint nap, nagyrészt az olvasóink által biztosított rendszeres támogatásnak köszönhetően tudunk működni. A szűkös keretek azonban nem teszik lehetővé, hogy fejlesszük a Transtelexet, többet írjunk, új projektekkel lepjük meg az olvasókat.

A Kolozsvári esszék kiadása ezt a kettős célt szolgálja. A kötet kiadásának támogatásával egy értékes, egyedi válogatás megjelentetését teszik lehetővé az olvasók, ugyanakkor pedig a Transtelex portál működését is segítik, aktívan részt vállalva abban, hogy a szabad sajtó, az éles, kritikus, eleven újságírói műhely, amelynek létrehozásában TGM-nek is nagy szerepe volt, tovább működhessen.

A kötet és a kiadás különlegessége

A kötet megjelentetése a szerző nyilvánosan kifejezett vágya volt, és a címet is ő maga adta. Egy 2021-es interjúban erről így beszélt: „Engem világéletemben cenzúra sújtott. Az első könyvemnek, A teória esélyeinek (Bukarest/Kolozsvár: Kriterion, 1975) eredetileg az volt a címe, hogy Kolozsvári esszék. Most bosszúból evvel a címmel fogok kiadni egy könyvet. Emlegettétek a portrékat, hát most itt az ideje, hogy belőlük ilyen című gyűjteményt jelentessek meg. Akkor azt mondták, hogy ez a cím nem mehet. És kivették a felét. Azóta pedig…”

Ám nemcsak a szerző szerette volna egyben látni ezeket az írásokat, hanem hű olvasói is.

Eltéveszthetetlen az a hang, amely ezekben az 1978 és 2022 között született, Kolozsvárt már mindig máshonnan megidéző, Kolozsvárra mindig máshonnan visszatérő, a múlt és a jelen egymásra rakódó rétegeit mélységesen mély tudással, a részletekre irányuló intenzív figyelemmel, az emlékezés személyes és történeti dimenzióinak mágikus szintézisével feltáró írásokban megszólal.

Nemcsak portrék ezek az írások, nemcsak a 20. századi magyar (zsidó, román, európai) Erdély mementói, de nem is csak egy meg nem írt memoár töredékei.

Hanem mik? Leginkább „a tilalom föloldásának” megrendítő dokumentumai, melyekben a száműzött megszegi a hallgatás fogadalmát: míg az egymásra következő szövegek időben egyre távolodnak a kolozsvári múlttól, egyszersmind lépésről-lépésre közelednek is hozzá, és átvarázsolják a jelenbe.

TGM halála után a család úgy döntött, hogy a Kolozsvári esszék kiadását a Kijárat Kiadóra és a Transtelexre bízza.

Mivel a kötet megjelentetése egyszersmind a Transtelex fennmaradását és így a független erdélyi nyilvánosság a szerző számára oly fontos ügyét szolgálja, a kiadó a kiadás költségeinek fedezésén túl semmilyen további bevételre nem tart igényt, és a család is lemondott minden jogdíjról.

Mind a kiadó, mind TGM örökösei úgy vélik, hogy ennek a gyűjteménynek a megjelentetése is arról kell, hogy szóljon, amiről a benne foglalt írások is tanúskodnak: hogy Kolozsvár és a szabad gondolat egymást kölcsönösen feltételezik, nem létezhetnek egymás nélkül.

Mi a kampányunk lényege?

Mit szeretnénk? Célunk 2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt/5330 eurót összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Ez fedezi a kiadás költségeit, 1000 eladott példánynál pedig 3-5 millió forintos bevételt jelenthetne a Transtelexnek. Kampányunk lezárása után beszámolunk az összegyűlt összegről, illetve a kiadás pontos menetéről.

Mit kap a támogató? Segítségével megjelenik a könyv, amivel támogatja a Transtelexet is, a neve pedig, ha erre jóváhagyást ad, megjelenik a könyvben, mint aki hozzájárult a könyv megjelenéséhez.

Mikorra tervezzük a kiadást? Ha kampányunk sikeres lesz, 2024 tavaszára megjelenik a kötet, amelyet mindenki megvásárolhat, és ezzel a Transtelexet támogatja. A kötet megjelenése után könyvbemutatókat tervezünk nemcsak Kolozsvárra és Budapestre, hanem több erdélyi városba is, ahol személyesen lehet majd találkozni a Transtelex szerkesztőségével.

Beszáll? Köszönjük! Adjuk össze és adjuk ki közösen TGM Kolozsvári esszéit!

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!