Aggasztóan alacsony a kultúrafogyasztók száma Romániában

2023. november 19. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Mindössze a fele a román polgároknak mondhatja el magáról, hogy az elmúlt félévben könyvet fogott a kezébe – derül ki az INSCOP Research által a News.ro megbízásából végzett felmérésből. Ugyanebben az időszakban a megkérdezettek több mint fele azt állítja, hogy nem látogatott meg egy történelmi emlékművet, köztéri szobrot vagy más műalkotást, több mint kétharmaduk nem volt múzeumban vagy kiállításon, és több mint háromnegyedük azt mondja, nem járt színházban, operában vagy komolyzenei koncerten.

A kultúrafogyasztás szintjére rákérdező felmérés szerint a románok 51,4%-a állítja, hogy az elmúlt 6 hónapban olvasott valamilyen könyvet (regényt, verseskötetet stb.), 48,5% pedig azt, hogy nem olvasott semmiféle nyomtatott kiadványt.

A „látogatott-e az elmúlt 6 hónapban történelmi, kulturális műemlékeket?” kérdésre a megkérdezettek 43%-a válaszolt igennel, míg 56,9% azt mondja, hogy nem volt ilyen tevékenysége. A válaszadóknak mindössze 32,6%-a mondta, hogy az elmúlt 6 hónapban járt múzeumban, művészeti galériában, kiállításon, míg 67,2% nemmel válaszolt.

Még alacsonyabb, 21,4% azok aránya, akik azt mondják, hogy az elmúlt 6 hónapban jártak színházban, operában, komolyzenei koncerten, a megkérdezettek 78,5%-át azok teszik ki, akik nem voltak ilyen előadásokon.

A szociodemográfiai elemzés szerint a kulturális fogyasztás – a felsorolt tevékenységek mindegyikére vonatkozóan – a következő népességkategóriák körében magasabb: 45 év alattiak, felsőfokú végzettségűek, Bukarestben vagy nagyvárosi területeken élők, magasabb jövedelemmel rendelkezők és állami alkalmazottak.

„Az olvasás tűnik a leggyakoribb kulturális fogyasztási formának, és valószínűleg a költségek, valamint a vásárlás és az interakció tényleges lehetőségei szempontjából is a leginkább hozzáférhető. A történelmi műemlékek, múzeumok, művészeti galériák, kiállítások látogatása, illetve az operába, színházba vagy koncertre járás megköveteli az ilyen típusú infrastruktúrához való hozzáférést, ami Romániában még mindig nagyon egyenlőtlen” – magyarázat a felmérés eredményeit Remus Ștefureac, az INSCOP Research igazgatója.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!