Tárlatvezetéssel és éjszakai nyitvatartással nyílik újra a kolozsvári középkori és kora újkori kőtár

2023. október 26. – 12:17

Tárlatvezetéssel és éjszakai nyitvatartással nyílik újra a kolozsvári középkori és kora újkori kőtár
Kapu, amely valószínűleg egy kolozsvári bormérés, mai szóval kocsma bejárata lehetett – Fotó: Gál László / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Október 30-án, hétfőn szervezik az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum középkori és kora újkori kőtárának megnyitóját, másnap pedig éjfélig nyitva tartanak a kiállítások, és a középkori jelmezben érkezőknek ingyenes lesz a belépés.

Bár a kőtárat hivatalosan sosem zárták be, 1994 óta lakat alatt áll, legfeljebb kutatókat, művészettörténészeket engedtek be ide. Az újragondolt kiállításon értékes gótikus, reneszánsz, barokk és neoklasszicista síremlékek, a kolozsvári Szent Mihály-templom zárókövei, az egykori domonkos kolostor építészeti elemei, Kolozsvár legjelentősebb reneszánsz polgári házának néhány eleme, az egyik legkorábbi erdélyi reneszánsz faragott szentségtartó és a bonchidai Bánffy-kastély szobordíszeinek egy része is megtekinthető.

A középkori és kora újkori kőtár teljes gyűjteménye több mint 600 tárgyat számlál, ebből korábban kétszáz volt kiállítva, de az új kiállításban számos kevésbé jelentős darabról lemondtak, hogy szellősebb, áttekinthetőbb legyen, tudtuk meg Mihály Melinda művészettörténésztől, muzeológustól, amikor végigvezetett a kiállításon.

A kőfaragványokat az intézmény elődje, az Erdélyi Múzeum Egyesület kezdte gyűjteni 1859-től, eleinte inkább római koriakat, a huszadik század eleji építkezésekkel és bontásokkal aztán egyre több középkori és reneszánsz emlék került a gyűjteménybe. 1913-ban, az Érem- és Régiségtár akkori igazgatója, Pósta Béla helyezte el a ezeket a Bástya utcai épület földszinti termeibe, ahol most, száz évvel később is láthatóak.

A múzeum közleménye szerint a középkori és kora újkori kőtár hétfőn 17 órakor nyílik, 17:45 és 18:45 között tárlatvezetés lesz, 19 órától pedig a Fonte di Gioia kamaragyüttes játszik régizenét. Az eseményre a belépés ingyenes, de ajánlott az előzetes bejelentkezés október 26-án, csütörtökön 16 óráig a [email protected] e-mail-címen. Másnap, kedden este 19 és 24 óra között szervezik meg a Középkori Éjszakát: az udvaron a témának megfelelő díszlet és zene várja a látogatókat, a gyermekek ingyenes foglalkozásokon vehetnek részt, aki pedig középkori jelmezben érkezik, ingyenesen látogathatja a kiállításokat. Az első 100 jelmezbe öltözött gyermek ajándékot is kap.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!