Rómába viszik az elmúlt 25 év legnagyobb romániai kiállítását

„Dacia. A romanizmus utolsó határa” címmel szervezett óriási kiállítást a Román Nemzeti Történelmi Múzeum, amely augusztus 13-ig Bukarestben volt látható. Ezt követően Rómában vinnék a tárlatot, amelyet az elmúlt 25 év legnagyobb kiállításaként népszerűsítenek, és 2023 októberétől 2024 áprilisáig lesz látható az olasz fővárosban. A múzeum a koordinátora a nagyszabású vállalkozásnak, de részt vesz a projektben a Román Kulturális Intézet és a kulturális tárca is.

A kiállítás mintegy 700 műtárgyat vonultat majd fel, célja a géták és dákok civilizációjának, a római civilizációnak és a területre érkező első bevándorlóknak a bemutatása. A tárlat virtuálisan is látogatható.

„A kiállítás több mint 1400 évnyi idő- és térbeli utazás, amely során nemes- és nem nemesfémből, kerámiából, üvegből, fából, elefántcsontból és csontból készült, kivételes értékű darabokat, feliratokat és szobrokat mutat be a Román Nemzeti Történelmi Múzeum gyűjteményéből és a partner múzeumok gyűjteményeiből” – írják a közleményben, amelyet a News.ro idéz. Emellett a dákok portréi, a dák háborúkkal kapcsolatos feliratok és egy sor dák témájú római császári érme is látható lesz, amelyeket most először mutatnak be a nagyközönségnek.

Dacia Kr. u. 106 és 271 között római provincia volt, amely a mai Erdély nyugati és déli részét, a Bánság keleti területét és Olténiát foglalta magába. Székhelye Ulpia Traiana Sarmizegetusa volt. Egyike volt az utolsó római provinciáknak és az első, amelyet a Római Birodalomnak fel kellett adnia. A provincia alig 170 éves fennállása alatt a területen több ezer kilométeres úthálózat, tíz városias település, közel száz katonai erődítmény és több ezer római felirat, szobor és kistelepülés keletkezett, amely alapját képezte a középkori települések létrejöttének.

A kiállítás szervezésével és előkészítésével kapcsolatos költségeket a Kulturális Minisztérium, a Védelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Román Kulturális Intézet költségvetéséből jóváhagyott összegekből fedezik.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!