Fekete Vincét díjazta a Romániai Írók Szövetsége

2023. június 6. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Romániai Írók Szövetsége díjában részesült Fekete Vince a Halálgyakorlatok című, a Magvető Kiadónál 2022-ben megjelent verseskötetéért, írta a Helikon.

Az elismerést június 5-én a bukaresti Drámaírók Színházában szervezett díjátadó ünnepségen vehette át a kézdivásárhelyi születésű költő, a Székelyföld jelenlegi, a Helikon Serény Múmia rovatának egykori szerkesztője. A szerzőt Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője laudálta.

A díjat a román kormány hatáskörében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatta.

Demény Péter verssel tisztelgett a költő munkássága előtt, amit Fekete Vince Facebook-oldalára posztolt. A vers így szólt:

Fekete Vincének korábban a Romániai Írószövetség 1996-ban Debüt-díjat adott, még ebben az évben a Sziveri János-díjat is megkapta. Egy évre rá a Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal (1997) büszkélkedhetett. 2005-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíjat és Pro Literatura-díj is bezsebelte. Öt évvel később József Attila-díj (2010), majd a Látó-nívódíj (2014, vers) elismerést kapta. 2023-ban pedig már díjazták egyszer, ekkor a Magyarország Babérkoszorúja díját kapta meg.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!