Berekméri Katalint nevezték ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatójává

Berekméri Katalin színművészt nevezték ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójává, aki szeptember óta ideiglenesen töltötte be ezt a tisztséget – közölte pénteken a színház
A közlemény szerint Pál D. Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kinevezett vezérigazgatója a társulat pénteki gyűlésén jelentette be Berekméri kinevezését. A vezérigazgató megköszönte, hogy szeptembertől ideiglenes megbízással végezte ezt a munkát, és most hosszabb távra is elvállalta.
Pál D. Attila elmondta, hogy másokat is felkért erre a feladatra, így Bocsárdi Lászlót és Fehér Balázs Benőt, akik nem vállalták, de jelezte, hogy szakmai tanácsaikra továbbra is számítanak.
Az igazgató közölte, hogy az idei évadban még lesz egy bemutató előadás, Keresztes Attila a János királyt állítja színpadra. Hozzátette: előkészítették a következő évadot, így szerződtek Radu Afrim és Sebestyén Aba rendezőkkel, akik marosvásárhelyi szerzők műveit fogják színpadra állítani.
Berekméri Katalin elsősorban azt hangsúlyozta, hogy közösséget szolgáló szakmai kihívást lát Erdély egyik jelentős színházi társulatának művészeti igazgatásában, ami egyrészt lehetőség, ugyanakkor olyan kihívás, ami fejlődésre ösztönzi. Megköszönte a vezérigazgatónak a bizalmat és a kollégáinak a sok bátorítást. Jelezte: szakmai tekintéllyel felvértezett értékes rendezők megszólítása mellett tehetséges újoncokat is meghívnak, mivel a színház folyamatos változásban lévő művészeti ágazat, ezért nyitottaknak kell lenniük a kortárs alkotói szellem előtt.
Berekméri Katalin 2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán, 2003-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja.
(MTI)
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!