Aretha Franklin lett minden idők legjobb énekese a Rolling Stone értékelése szerint
Aretha Franklin minden idők legnagyobb énekese a rangos amerikai Rolling Stone magazin listáján. A válogatás máris vihart kavart azzal, hogy hiányzik róla Céline Dion.
A 200 legnagyobb énekest felsoroló, újévkor közzétett lista első tíz helyét soul és R&B énekesek uralják, Franklin mögött Whitney Houston lett a második, Sam Cooke a harmadik. „A természet ereje. Egy zseniális alkotás. Az égiek ajándéka. Aretha Franklin hangja mindez, és még annál is több, ezért marad ő a megkérdőjelezhetetlen királynő, még évekkel utolsó meghajlása után is. Éneke a legcsodálatosabb hang, amely Amerikából származik – univerzálisabb, mint Coltrane kürtje, merészebb, mint Hendrix gitárja. Az 1967-es ”Respect„ című slágerével robbant be világszerte, és ezzel minden idők legnagyobb pop-, rock- és soulénekesnőjének trónjára lépett” – olvasható a a lista kísérőszövegében.
A Rolling Stone arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a legnagyobb énekesek listája, nem pedig a legnagyobb hangoké. „A tehetség lenyűgöző, a képesség páratlan” – írták. A már említett előadókon túl az első 10-be került Billie Holiday, Mariah Carey, Ray Charles, Stevie Wonder, Beyoncé, Otis Redding és Al Green. A rock and roll ikonjai közül Little Richard lett a 11. John Lennon a 12., Freddie Mercury a 14., Bob Dylan a 15., Prince a 16., Elvis Presley a 17., Frank Sinatra pedig a 19. „Minden határt túllép, hogy a listán nem szerepel Céline Dion, aki minden idők legjobb énektechnikájú előadója” – jelentette ki Jamie Lambert producer a válogatással kapcsolatosan.
A Rolling Stone magazin először 2008-ban publikált hasonló, akkor 100-as listát, akkor ismert zenészek voksai alapján. A mostani listát a szerkesztőség tagjai, a publikáló újságírók állították össze, felölelve a tágabban értelmezett popzene elmúlt száz évét. Így kerülhetett a legjobb 200 közé az indiai Lata Mangeshkar Amy Winehouse és Johnny Cash közé a 84. helyre) vagy a salsakirálynő Celia Cruz, aki egészen a 18. helyre kúszott fel.
A Rolling Stone listájáról Céline Dion mellett jó néhány ismert név is hiányzik, mások mellett Dionne Warwick, Diana Ross vagy Sting is.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!