Zoë Aqua Erdélyben kutatja azt a zenei hagyományt, amit a zsidó kultúrában megszakított a világháború

2022. október 20. – 08:31

Másolás

Vágólapra másolva

In Vald Arayn, azaz Be az erdőbe – ezzel az Erdélyre utaló címmel mutatta be Zoë Aqua amerikai hegedűs, zeneszerző új albumát, amelyen a zsidó zenei hagyomány többek között a kalotaszegi legényessel vagy a román dojnával találkozik. Miközben erdélyi és magyarországi zenészekkel dolgozott az albumon, Fulbright-ösztöndíjas muzikológusként Kolozsvár környéki falvakat keresett fel, hogy megtudja, hogyan jutottak a zenei tudás birtokába az itt élő zenészek. Zoë szerint ebből sokat tanulhat az amerikai klezmerszcéna, de arról is mesélt a Transtelexnek, hogy mi a közös a táncházmozgalomban és az amerikai klezmer revivalban, hogy miről énekeltek otthonaikban a zsidó nők, és miért fontos számára az, hogy nőként érvényesülhet egy olyan hagyományosan férfias közegben, mint a klezmer zene világa. Interjú.

Mikor és milyen indíttatásból utaztál először Kelet-Európába?

2018-ban jártam először Kelet-Európában, egy klezmer zenét játszó kollégámmal, akit akkor már néhány éve érdekelt az erdélyi zene. Akkor egy magyarországi és egy erdélyi népzene táborban is részt vettünk, így ismerkedtem meg ezzel a világgal, ekkor kezdett érdekelni. Később lehetőségem volt Fehéroroszországot és Litvániát is felkeresni egy jiddis kultúrával kapcsolatos úton.

Zenei szempontból miért keltette fel az érdeklődésed Erdély?

Az erdélyi zene egyszerűen más, mint amihez korábban hozzászoktam, érdekesnek tűntek a ritmusok, dallamok.

Zoë Aqua lemezbemutató koncertjét Kolozsváron a Tranzit Ház látta vendégül, az idén 25 éves kulturális központ, amely az egykori Poale Tzedek zsinagóga épületében működik, a zsidó zenei hagyományokra is támaszkodó album így a helyi zsidóság számára fontos emlékhelyen mutatkozhatott be. A koncert a Tranzit Ház évfordulós programsorozatának része.

A zenekar a koncert után a Tranzit Ház udvarán. Balról jobbra: Anna Lowenstein, Réman Gergő, Zoë Aqua, Zsikai László és Fenyvesi Attila – Fotó: Márkos Tamás / Tranzit Ház
A zenekar a koncert után a Tranzit Ház udvarán. Balról jobbra: Anna Lowenstein, Réman Gergő, Zoë Aqua, Zsikai László és Fenyvesi Attila – Fotó: Márkos Tamás / Tranzit Ház

Hallgattál erdélyi népzenét már azelőtt, mielőtt eljutottál ide?

Egy keveset igen, néhány felvételt. Erdélybe érkezve aztán egyre menőbbnek tűnt, és több felvételt is kaptam, ez segített.

Mennyire tűnik hozzáférhetőnek számodra az erdélyi népzene-kultúra?

Egy amerikainak eleinte kicsit nehéz forrásokat találni, és „betörni” ezekbe a körökbe, főleg, ha egyáltalán nem beszél sem magyarul, sem románul, ahogy az elején én sem beszéltem. De miután beszélgetsz néhány emberrel, segítenek, útba igazítanak, és egyre könnyebb lesz.

Mivel foglalkoztál az elmúlt egy évben?

Volt egy Fulbright kutatási ösztöndíjam – amit szerencsére meghosszabbítottak még egy évvel –, így Erdély különböző vidékein utazgattam, és arról kérdeztem a zenészeket, hogy hogyan tanultak meg hangszeren játszani, milyen játékstílust alakítottak ki, és hogyan adják tovább a tudásukat. Emellett egyfajta mellékprojektként dolgoztam az In Vald Arayn című albumon.

Mikor döntöttél úgy, hogy ezzel a témával pályázod meg a Fulbright ösztöndíjat?

2018-ban részt vettem a magyarországi Métatáborban, majd 2019-ben egyik mentorommal, Bob Cohennel visszatértem Magyarországra. Ő egy amerikai-zsidó-magyar zenész, aki Budapesten él, de sok éve jár vissza Erdélybe, ismeri az itteni zenészeket. Vele utazgattam, illetve a testvéremmel, Annie-vel, aki szintén hegedűs. Kolozsváron fejeztük be a körutunkat, és Bob Cohen volt az, aki biztatott, hogy jelentkezzek ide Fulbright-ösztöndíjjal. Akkor még nem voltam biztos benne, néhány év múlva döntöttem el, amikor kitört a járvány, és újra kellett terveznem az életemet, mert nem voltak koncertjeim.

A kutatási témád a zenei tudás átadása, a tanítás köré épül, valószínűleg nem véletlenül, hiszen te magad is tanítasz. Ez hogy alakult ki, hogyan lettél tanár?

Azt hiszem, egyszerűen csak tudtam, amikor klasszikus zenét kezdtem tanulni az egyetemen, hogy nem szeretnék zenekari zenész lenni, és azt is, hogy a legtöbb zenésznek szüksége van valamilyen mellékállásra, hogy ki tudja fizetni a lakbért… A tanítást pedig szeretem, így megszereztem a szükséges oklevelet, és néhány évig teljes állásban tanítottam egy New York-i iskolában. Később egyre több fellépést vállaltam és kevesebb tanítást, de most is többé-kevésbé foglalkozom mindkettővel.

Ami a kutatásomat illeti, olyan témát kerestem, amihez több adatot találhatok. Korábban is kutattak Erdélyben klezmer zenészek, többnyire azzal kapcsolatban, hogy az idősebb zenészgeneráció hogyan emlékezik a zsidó muzsikusokra, de sajnos ezek az adatközlők nagyrészt már meghaltak. Ugyanakkor nagyon szerettem volna Kolozsvár környékén kutatni, mert a régió zenéje nagyon érdekes és szokatlan számomra, a Mezőségen például főleg dúr akkordokat használnak, a táncritmusok is másak, a prímások játékában pedig sok az erő, ami hegedűsként szintén nagyon inspiráló.

A népzene szintjén van valamilyen nyoma a klezmer zenének Erdélyben? Hatottak egymásra a különböző hagyományok?

A zsidó zene hatása Moldvában érezhető nagyon erősen. Ha például moldvai táncházba megyek, hallok olyan dallamokat, amelyeket a klezmer zenében is játszunk. Persze a zenészek általában azt mondják, hogy két különálló hagyományról van szó, pedig a dallamok ugyanazok, talán a játékstílus különbözik kicsit.

A klezmer és az erdélyi zene nem kapcsolódik össze ilyen közvetlenül, de azért vannak átfedések, inkább a zenei tudás átadásának módját illetően. A zsidó zenészek például Kelet-Európában gyakran játszottak együtt roma zenészekkel, akiket Erdélyben is megtalálsz. Tehát nem annyira magában a zenében, mint a zenélés körülményeiben. Azért akartam Erdélybe jönni, mert itt még él a hagyomány, találkozhatsz olyan zenészekkel, akik a családjuktól tanultak. Ez a klezmerre is jellemző volt, de nyilván a családi vonalakat szétszakította a második világháború és a migráció, így nincs annyi forrásunk, közvetlen átadási útvonalunk.

Mit adott számodra az, hogy több erdélyi zenésszel személyesen is találkoztál?

Azt hiszem, a klezmerszcéna sok mindent tanulhat ezektől a férfiaktól – többnyire férfiakról van szó. Inspiráló, hogy szinte sosem használnak kottát vagy feljegyzéseket, mindent fül után tanulnak meg, és több ezer dallamot képesek észben tartani. Mikor megkérdeztem őket, hogy hogyan tanulták meg egyik vagy másik dallamot, azt válaszolták, hogy hát… csak játszottam. Egyszerűen elmerültek a zenében, legtöbben nem is tanultak iskolai körülmények között, hanem idősebb családtagoktól, a közösség tagjaitól, akiket zenélni hallottak.

Zoë Aqua a Tranzit Házban – Fotó: Márkos Tamás / Tranzit Ház
Zoë Aqua a Tranzit Házban – Fotó: Márkos Tamás / Tranzit Ház

Mindenféle népzenei stílusban erre a szintre kellene törekedni, a feljegyzésektől független szájhagyományra. Másrészt itt sok népzenész több hangszeren játszik, ez elterjedtebb, mint az Egyesült Államokban, és ez szintén inspiráló. Gyakorlatilag bármelyik hangszert meg tudják szólaltatni a zenekarban, ami azt jelenti, hogy a zene minden összetevőjét ismerik és birtokolják.

A családodban van a zenélésnek hagyománya?

Igen, apukám gitáron és mandolinon is játszik, illetve zsidó zenét énekel, úgyhogy gyerekként hallottam klezmer zenét, viszont inkább klasszikusat tanultam.

Melyik volt az a pont, amikor a klezmer felé fordultál?

Az hiszem akkor, amikor társakra leltem New Yorkban, ahol akkoriban éltem, és ahol nagyon jó klezmerszcéna működik. Találkoztam olyanokkal, akikkel szívesen zenéltem együtt, illetve mentorokkal is, akik segítettek ezen az úton, így egyre jobban kezdett érdekelni.

Az Egyesült Államokban jellemzően ki játszik klezmer zenét? Többnyire képzett zenészek?

Minden tudásszinten tanulnak az emberek klezmer zenét, ami jó, hiszen szükség van arra is, hogy kezdők is kipróbálhassák. Van néhány nagyobb fesztivál és workshop, ahol a klezmer zenészek találkozhatnak, és vannak közösségi zenekarok is. Azoknak nehezebb, akik olyan városokban élnek, ahol kevés hasonló muzsikussal játszhatnak együtt.

Mennyire találkozik a klezmer az ortodox zsidó közösségek zenéjével?

Van néhány fontos stílus, mint például a haszid zene, amelyben sok átfedés van a klezmerrel, de saját repertoárjuk, dalaik is vannak. Ez egy teljesen más terület, nekem elég nehéz lenne oda betörni, mert a vallásos, ortodox körökben nőknek tilos nyilvánosság előtt énekelni, de sokszor ez a színpadi hangszeres játékra is vonatkozik, akkor sem kérnének fel fellépésre, ha nem énekelnék.

Az új albumod egyik szerzeményét viszont egy haszid dal inspirálta.

Igen, azt néhány éve szereztem, egy olyan dal ihlette, amit ultraortodox környezetben nevelkedett barátaimtól hallottam, az ő esetükben nagyon zárt közösségről volt szó, amit felnőttként hagytak el. Érdekes volt beszélgetni velük a dalaikról és énekstílusukról, ami rendkívül szép, nagy hatással volt rám, amikor énekelni hallottam őket.

Fontos számodra, hogy nőként játszol klezmer zenét?

Igen, hagyományosan a klezmer zenekarok férfiakból álltak, az erdélyi zenekarokhoz hasonlóan. De a 21. században élünk, férfiaknak és nőknek egyaránt esélyt kell adni a részvételre, ami azt is jelenti, hogy elismerjük, hogy a nőknek nehezebb bejutni ebbe a világba a zenekarok hagyományos összetétele miatt. Az Egyesült Államokban szerencsére sokan gondolnak erre, ami nagyon jó, jó lenne minél befogadóbbá tenni a klezmerszcénát és minél több tanulási lehetőséget biztosítani nőknek és gender-nonkonform személyeknek.

New Yorkban alapítottál egy zenekart is…

Igen, a Tsibele nevű zenekart 2015-ben alapítottuk. Kapcsolatba kerültem Ira Temple harmonikással, akivel sokszor jammeltünk, ő volt az, aki hozta a többi zenészt. Most sajnos nem vagyunk túl aktívak, de büszke vagyok arra, amit összehoztunk, újdonságnak számított a klezmer világában.

Az albumotokat hallgatva az volt a benyomásom, hogy van benne valami lázadó.

Igen, egyértelműen. Mivel a zenekar nőkből és gender-nonkonform személyekből állt, meg szerettük volna mutatni, hogy itt vagyunk, és nem csak férfiakat szeretnénk látni a színpadon.

Hol találtatok ehhez inspirációs forrást a hagyományos zsidó zenében?

Részben a jiddis dalokban. A klezmer hangszeres zenét jelent, ebben különbözik a magyar népzenétől, ahol a hangszeresek játéka mellett énekesek is énekelik ugyanazt a dallamot. A jiddis dalokat más terekben és helyzetekben énekelték. A jiddis hagyományban sok a forradalomról, a munkásosztály küzdelmeiről szóló dal, vagy például a családon belüli erőszakról szóló női dal. A nők otthon énekeltek és volt hagyománya annak, hogy ezeket a dalokat megosztották egymással. A dalokat ugyanakkor különböző politikai mozgalmakhoz is társították, különböző közegekbe jutottak el, de nem feltétlenül álltak kapcsolatban azzal, amit a klezmer zenekarok játszottak.

Vannak a magyar táncházmozgalomnak olyan elemei, amik párhuzamba állíthatóak az amerikai klezmer revival mozgalommal?

Igen, sok párhuzamot lehet vonni. A két mozgalom nagyjából egy időben indult, a 70-es években, azt hiszem, hasonló indíttatásból: hogy nem akarjuk, hogy ez a fajta zene elvesszen, meg kell találnunk az idősebb zenészeket, és felvételt kell készítenünk a játékukról. A különbség az, hogy a táncházmozgalom keretében több felvételt sikerült gyűjteni, kiterjedtebb volt az archiváló munka, mert több adatközlő állt rendelkezésükre. Klezmer zenészekről nem áll rendelkezésre olyan sok felvétel.

Amikor az új albumod, az In Vald Arayn dalai készültek, kész kottával álltál a zenésztársaid elé vagy a próbák alatt még alakultak?

A fő ok, amiért kelet-európai zenészekkel akartam együtt játszani az volt, hogy szerettem volna, ha hozzáadják a zenéhez a saját „ízvilágukat”. Érdekes folyamat volt. A dalokhoz volt kottám, de gyakran az történt, hogy eljátszottam nekik egy dallamot, és megkértem őket, hogy kísérjék, a végeredmény pedig elég más volt, mint amit én írtam. Meg is változtattam néhány akkordot. Olyan is történt, hogy a dallam bizonyos részeire azt mondták, hogy így számukra nincs értelme, ott is változtattam. Tavaly év végén kezdtünk el próbálni, majd májusban készült el a felvétel.

A dalokban gyakran kombinálsz zsidó dallamtípusokat olyan erdélyiekkel, mint például a legényes. Hogyan kapcsolódnak ezek össze benned?

Foglalkoztat a régió zsidó történelme, főleg Kolozsváron lakva sokszor gondolkodom azon, hogy milyen volt az élet itt a huszadik század elején, amikor a lakosság 12 százaléka zsidó volt. Ez egyébként nem tűnik olyan magas aránynak, olyan kelet-európai városokban is jártam, ahol korábban 50, vagy akár 80 százalék volt a zsidók aránya, de arra is rájöttem, hogy jelenleg New York lakosságának is éppen 12 százaléka zsidó, és ott nagyon élénk a zsidó közösségi élet. Így gondolom, hogy ha a számok szintjén Kolozsvár nem is volt a régió zsidók által leginkább lakott települése, azért komoly jelenléte lehetett ennek a közösségnek a városban. Nem feltétlenül újraalkotni szeretném a múltat, hanem azon gondolkodom, hogy ezek a különböző tradíciók hogyan léphetnek párbeszédbe egymással, hogyan hozhatnék létre valami újat belőlük.

Létező dallamokat dolgoztál fel vagy újakat írtál a régiek szellemében?

Az esetek egy részében létező dallamot használtam fel, de megváltoztattam a ritmust, bizonyos hangokat, klezmeresítettem egy kicsit, tehát talán nem a szó szoros értelmében vett zeneszerzésről, hanem újrarendezésről, újrakonfigurálásról van szó, más esetekben viszont teljesen eredeti dallamból indultam ki, de olyan is volt, hogy egy létező dallamnak csak egy frázisát használtam fel. Tehát különböző kompozíciós eljárások keveréke az album.

Mit gondolsz, hogy fogadja majd az albumot az amerikai klezmerszcéna?

Már bemutattam ezt az anyagot egy kanadai klezmer fesztiválon, de ott klezmer zenészekkel játszottam, és ők picit másként adták elő. Jól szólt, de másként, mint ami az albumon hallható. Jól fogadta a közönség, még táncoltak is, pedig eredetileg nem tánczenének írtam.

Jó lenne majd az itteni zenészekkel is bemutatni az Egyesült Államokban, szerintem a klezmer zenészeket érdekelni fogja a brácsa, amivel eddig nem nagyon találkoztak, vagy a cimbalom, ami pont ebben a formában szintén nem része a klezmer zenének, az alap pedig ritmus szempontjából szintén más. Remélem, sikerül megtalálni az anyagi forrásokat az amerikai bemutatkozáshoz.