Élő koncertek a Marosvásárhelyi Rádióban: újraindul a Kotta, amelyben erdélyi előadók zenélnek minden műfajban
Októberben ismét lesz Kotta, a Marosvásárhelyi Rádió tehetséggondozó és népszerűsítő műsora, mely közel 10 éve hónapról hónapra erdélyi zenekarokat, előadóművészeket, zenészeket ismertet meg a rádióhallgatókkal és a közönséggel – olvasható a rádió közleményében, amelyben hírt adnak a műsor újraindulásáról.
Az elmúlt évek során több mint 70 együttes mutatkozott be a stúdióban, műfaji megkötöttség nélkül. Az alternatív, pop, rock, jazz, blues műfajokon túl a klasszikus zene sem maradt ki a Kottából, sőt a gyerekekre is gondoltak a műsor készítői, számos olyan koncertet szervezve, ahol az egészen kicsiké volt a főszerep. A kezdeti időszakhoz képest a műsor is komoly változásokon ment át: nemcsak arculatban, hanem technikai felkészültség és felszereltség szempontjából is sokat fejlődött annak érdekében, hogy minél színvonalasabb felvételt tudjanak biztosítani a fellépőknek. Az utóbbi években már az online térben is nyomatékosan jelen voltunk, így nemcsak a rádió hullámhosszain, hanem a Facebook közösségi oldalon is követhetővé vált az élő koncert.
A műsorkészítők célja továbbra is az marad, hogy minél több zenekar megforduljon a rádió stúdiótermében, ahová a Covid megszorítások után végre közönséget is várnak. Az októberi hónapban rendhagyó módon rögtön két csapat is érkezik: október 9-én a tizenévesekből álló székelyudvarhelyi DissOrder csap a húrok közé, majd a hónap utolsó vasárnapján, október 30-án a kolozsvári FUNKorporation hallhatják. A koncertekre a belépés továbbra is díjtalan, minden érdeklődőt, zenekedvelőt szeretettel várnak. A műsor szerkesztője továbbra is Kurta Kinga, hangmérnők pedig Kacsó Tibor.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!