Olasz kutatók azonosították a Mona Lisán látható hidat

Olasz kutatók azonosították a Mona Lisán látható hidat
A Mona Lisa – Fotó: Kenzo Tribouillard / AFP

765

Mostantól kicsit kevésbé rejtélyes a Mona Lisa: olasz kutatók ugyanis azt állítják, hogy sikerült azonosítaniuk a festmény hátterében látható hidat, írja az ANSA. Silvano Vinceti történész, az olasz kulturális és környezeti örökség felmérésével foglalkozó bizottság elnöke azt mondta, hogy a kutatások szerint a toszkánai Laterina település mellett található, etruszk–római Romito híd látható a világ egyik leghíresebb festményén. A kutatók drónfelvételeket és történelmi dokumentumokat elemeztek a híd azonosításához.

Ebben a videóban gyűjtötték össze a bizonyítékokat:

„Ez a Romito etruszk–római híd, más néven Ponte di Valle, amely Arezzo tartományban, Laterina településen található. Ma már csak egy ív maradt belőle, de 1501 és 1503 között nagyon forgalmas volt a híd, amit a firenzei állami levéltárban talált egyik dokumentum is igazol a Medici-család tulajdonában álló műalkotások állapotáról” – ismertette szerdán a kutató. Leonard da Vinci ebben az időszakban Val d'Arno térségében tartózkodott.

Korábban úgy tartották, hogy a Piacenza tartományban található Bobbio középkori hídjáról, vagy az Arezzo tartományban található Buriano hídjáról lehet szó. A Romito híd négy ívből állt, két sziklán nyugodott, és egy mellékút része volt, ami lehetővé tette, hogy az Arezzo, Fiesole és Firenze közötti utat több kilométerrel lerövidítsék. A bobbiói hídnak viszont több mint hat íve van, a burianói hídnak pedig hat. Ráadásul ezek a szerkezetek sík terepen helyezkednek el. A festményen látható az Arno folyó is, annak jellegzetes, kanyargós folyása is arra utal, hogy Romito hidat festette meg Leonardo da Vinci.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!