A nagyobb baj az, hogy túl rohadt

2023. január 22. – 23:53

A nagyobb baj az, hogy túl rohadt
Forrás: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor még csak annyit tudtam Püsök Botond filmjéről, hogy egy szexuális bántalmazást elszenvedett kislány és az édesanyja története, arra készültem, hogy a molesztálásról, a családon belüli szexuális visszaélés természetrajzáról fogok filmet nézni. Úgy kalkuláltam, hogy borzalmas a téma, persze, de sok év bűnügyi újságírás után el fogok bírni azzal a tudattal, hogy igen, vannak borzalmas szemétládák, akik kiszolgáltatott gyerekeket molesztálnak, sokkal többen, mint hinni szeretnénk. A szörnyűséggel együtt ez így még mindig egy bírható világkép: vagyunk mi, a jók, a normálisak és vannak ők, a gonoszok, a gyerekbántalmazók – és mi, jók, azért megnyugtatóan, sokkal többen vagyunk.

A Túl közel pont ezt a borzalmasságában is viszonylag kényelmes alapállást rombolja szét.

Azt a helyzetet mutatja meg, amikor igenis többségben vannak a gonoszok, és erősebbek is. Hogy a gonoszok igazából a kedves nénik az utcából, a templomból hazaigyekvő fejkendős asszonyok, a buszon az útitársaink és az ábécében a vevők. És nincs eszközünk, nincs fegyverünk velük szemben, többségben vannak, le- és meggyőzhetetlenek.

A Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál Légy bátor kategóriájában bemutatott Túl közel helyszíne egy romániai falu. A két gyerekét egyedül nevelő anya, Andrea kivívta már, amit kivívhatott: börtönbe juttatta élettársát, kisebbik gyereke apját, miután a lánya elmondta, hogy a férfi molesztálta. Andreának óriási szerepe volt abban, hogy a férfi ellen fellépett a büntető igazságszolgáltatás: elérte, hogy beismerje, amit tett, és a beismerést fel is vették – volt tehát mit bemutatni bizonyítékként a bíróságon.

A Túl közel forgatásának idejére a férfi éppen szabadult, jó magaviselet miatt korán kiengedték. Nagyjából három évet ült le az Andrea által sok évvel később is pontosan tudott kiszabott büntetés: az 5 év, 1 hónap és 10 nap helyett. Visszatér a faluba, Andrea pedig szorongással és a házára szerelt kamerával készül az új életre lánya bántalmazójának kvázi szomszédságában.

Az új kamera mozgó szeme figyeli az utcát a portájuk előtt, de egyenlőtlen a felállás. A családra nem egy, hanem sok tucat szempár szegeződik, ezzel kell megpróbáljanak együtt élni, ezek a szemek köszönnek vissza a kislány hátborzongató rajzain is. És ahogy egyértelműen ellenséges a falu szeme, ami figyel, de képtelen meglátni az igazságot, úgy köpi a mérget a falu szája is.

Andreáék traumájával szemben két egyszerű paraméter mentén választja a szomszédság a teljes tagadást: az egyik, hogy az anya mesterségére nézve színésznő, a másik, hogy a molesztálás miatt börtönbe juttatott férfi egy köztiszteletben álló, papi család tagja. Hiába szolgáltatta Andrea a felvett beismeréssel a tökéletes bizonyítékot, a falu más szabályok szerint működik.

A kislány oldalára se szív, se észérv nem állít itt senkit. Püsök első egész estés dokumentumfilmjében az egyik asszony tisztán, fekete-fehéren ki is mondja: hozhatnak neki akár tíz tanút is az ellenkezőjére, ő akkor sem fogja elhinni, hogy az az ember képes lett volna ilyesmit elkövetni. Mint az összeesküvéselmélet-hívők, pont úgy működnek. Így Andreáéknak nem marad más hátra – és valahol itt van a Légy bátor! jelmondat érvényességének a határa -, mint megszervezni a menekülést.

Mellbe vág a falukórus

A Túl közel öt éven át forgott, közel 100 órányi felvett anyagból vágta össze a rendező (interjú Püsök Botonddal a Transtelexen, itt), aki Andreával és lányával, Pirkóval együtt eljött a film vasárnap esti magyarországi bemutatójára a BIDF-en, és utána leültek a közönség elé beszélgetni. Csatlakozott hozzájuk Szlankó Viola, az Unicef gyermekvédelmi vezetője is. Percekig tartó vastapsot kaptak.

Andrea és Pirkó arról beszélt, hogy nagyon nem volt könnyű ennyire kitárni az életüket, az anyában rengeteg volt a kétely, de

azért vállalták végül, mert úgy érezték, ha egy embernek is segítenek vele, már megérte. „Nem vagyok Don Quijote, de minden utazás egy kicsi lépcsővel kezdődik” – mondta Andrea.

A film újranézése sem egyszerű számukra, Andrea szerint ez tulajdonképpen a terápia része. Amikor először nézte egyébként végig egyben, őt is mellbe vágta, amikor szembesült a film mutatta töménységben „a falukórussal”. A rendező szerint ugyanakkor valójában voltak még durvább megnyilvánulások, fiatalok részéről is, amik már bele sem kerültek a filmbe, mert nem akarta kitenni nekik Andreáékat.

Püsök elmondta, hogy a forgatás sokáig úgy zajlott, hogy a faluban ne menjen híre, min dolgoznak: nem akarta Andreáékat még emiatt is további ellenségességnek kitenni. Megszólaltatni csak azután állt neki a falubelieket, hogy Andreáék elköltöztek már, ekkor házról házra járt, míg nem talált olyan embereket, akik nagyon is el akarták mondani a véleményüket – neki is „sokkoló volt hallani őket”. Püsök elmesélte, hogy míg ő maga soha nem kételkedett Pirkó igazában, a saját stábjának két olyan tagja is volt (akik nem ismerték a családot régebben, csak a falubelieket kérdező periódusban kapcsolódtak be), akik annyira meggyőzőnek találták a szomszédok tagadását, hogy fogták magukat, és otthagyták a forgatást.

Produktív fájdalom

Andrea egyébként a vetítés után felvállalta a közönség előtt, hogy először ő maga sem hitt a lányának, csak akkor fordult át benne ez, amikor a 9 éves kislány másodszor is erőt gyűjtött ahhoz, hogy megpróbáljon segítségért fordulni hozzá.

Beszélt arról is, hogy is zajlott ezután a rögzített beismerés megszerzése: előre egyeztetett a rendőrökkel, mert ha engedély nélkül magánakciózik, a bíróságon nem ment volna sokra a felvétellel. Így azonban maguk a rendőrök rögzítették a telefonbeszélgetést, aminek Andrea azzal vágott neki, hogy venni fogják, és neki meg kell próbálnia kiszedni az igazságot az élettársából. Az ügyvédje azzal indította neki a feladatnak: most veszik majd hasznát annak, hogy színésznő. Andrea ezt a telefonálást a szüléshez hasonlítja: produktív fájdalom volt ez is, a felvétel pedig aduász a perben. „Van élet a halál után” – azt mondta, ezt akarja üzenni a filmmel mindenkinek.

Forrás: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál
Forrás: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Egy néző kérdésére Andrea elmondta, hogy Pirkó bántalmazója nem bánt meg semmit, nem ment terápiába, nem tett semmit azért, hogy változzon. Bírósági úton azonban kikényszerítette, hogy láthassa a fiát, Andreával közös gyereküket. A kisfiút az asszony a mai napig minden kedden köteles elvinni a helyi gyermekvédelmi szolgálathoz, ahol felügyelet mellett találkozik az apjával.

Püsök a vetítés után megemlítette, hogy Románia vezeti a listát az abúzus-esetek számában Európában. A falu lakói egyébként egyelőre nem láthatták a filmet, Romániában tavasszal kerül a mozikba.

A film a BIDF-en még kétszer, január 23-án és 25-én látható, online pedig elérhető RTL+ előfizetéssel.

Ha tudomása van bajba jutott, bántalmazott gyerekről, vagy aggódik, mert felmerül ennek a gyanúja, hívja a Gyermekvédő Hívószámot, a 06 (80) 212-021-et! A hívás anonim, ingyenes, és a szám a nap 24 órájában él. A veszélyeztetettségről szóló jelzést a hívásokat fogadó szakemberek továbbítják az illetékes hatóság felé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett szolgáltatásról itt talál bővebb információt.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!