A Kreml reméli, Trump a félidős választások után is folytatja béketeremtő erőfeszítéseit

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Oroszország bízik abban, hogy Donald Trump amerikai elnök a félidős választások után is folytatni fogja az ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló béketeremtő erőfeszítéseit, közölte szerdán Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótitkára.

Peszkov a TASZSZ szerint elmondta, hogy történtek már előrelépések, hamarosan pedig sor kerül a háromoldalú tárgyalások következő fordulójára. „Trump elnök továbbra is hivatalban marad. Őszintén bízunk abban, hogy béketeremtő erőfeszítéseit is folytatni fogja” – mondta Peszkov, hozzátéve, remélik, hogy Melania Trump humanitárius tevékenysége is folytatódni fog.

Amikor arról kérdezték, hogy a most már demokrata többségű Kongresszus vajon nem fogja-e akadályozni az amerikai elnök erőfeszítéseit, azt mondta, „ez Amerika belügye”.

A demokraták óriási győzelmet arattak a keddi félidős választásokon. Donald Trumpnak egy teljesen demokrata többségű kongresszussal kell szembenéznie második elnöksége maradék két évében. A törvényhozás szintjén szinte semmilyen mozgástere nem marad a republikánus elnöknek, bár az utóbbi évtizedekben kiterjesztett elnöki hatáskörnek köszönhetően rendeleteken keresztül még tudja érvényesíteni az akaratát. A külpolitikába alapjáraton is kisebb beleszólása van a kongresszusnak, így ott kisebb változás várható, de ekkora földindulást nem tudnak figyelmen kívül hagyni a Fehér Házban sem. Arról, hogy milyen hatása lehet a félidős választás eredményeinek a Trump-kormány következő két évére, itt írtunk részletesebben.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!