Humanitárius célokra használt iskolát bombáztak az oroszok Zaporizzsjában
Legalább 26 ember meghalt az ukrajnai Zaporizzsja régióban található Komisuvaha települést ért orosz bombatámadásban, írja a BBC. Mihajlo Szemikin, a régió vezetője szerint öt sérültről tudni, és eredetileg 27 embert tartottak számon eltűntként, miután legalább kilenc 3000 kilós légibombát dobtak le a városra.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy az első találat egy iskolát ért, amit humanitárius célokra használtak, a második pedig azt a területet, ahol az emberek menedéket kerestek. Ő 18 halottról írt, de az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat (DSNS) később 24 emberről adott jelentést, köztük két mentő és négy rendőr is volt. Az ukrán elnök a támadás utáni állapotokról X-en videót is közölt, és a hozzá tartozó szövegben azt írta: az oroszok pontosan tudhatták, hogy a Komisuvahában maradt helyiek minden héten humanitárius segélyt kapnak a településen.
Szemikin a támadást szörnyű tragédiának nevezte, és azt mondta: még mindig vannak, akik a romok alatt rekedtek. Elmondása szerint a mentőcsapatok folyamatosan dolgoznak a helyszínen, de az akciót többször is fel kellett függeszteniük a térségben végrehajtott orosz dróntámadások miatt.
Kedden gyásznapot tartanak Zaporizzsja régió egész területén. Az orosz hadsereg egyelőre nem kommentálta nyilvánosan a történteket.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom