Kanada mellett Indiával, Brazíliával, Ausztráliával és a Fülöp-szigetekkel is haverkodik az EU

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Többek között az Európai Unió, India, Brazília, Ausztrália és Kanada nevében közös nyilatkozatot adtak ki magyar idő szerint hétfő este a többoldalú kapcsolatok mellett. Az ENSZ Közgyűlésének margóján kiadott dokumentumban Donald Trump nevének leírása nélkül arra figyelmeztettek: vannak, akik a gazdasági függőségeket egyre inkább befolyásolási eszközként használják, miközben világszintű kihívások, mint a mesterséges intelligencia fejlődése vagy az éghajlatváltozás miatt szorosabban együtt kellene működni. Az aláírók elkötelezettek például a nemzetközi jog és a területi sérthetetlenség elve mellett.

Az Európai Bizottság kedden közölte, hogy megegyeztek a Fülöp-szigetek kormányzatával egy új szabadkereskedelmi egyezmény lényegi részéről, például a vámokról, a közbeszerzésekről és a digitális kereskedelemről, de még véglegesíteniük kell a végrehajtását és a technikai részleteket. A több mint 110 milliós lakosságú országgal kötött egyezséget így is üdvözölték az Európai Parlament (EP) kereskedelmi szakbizottságából – alapesetben majd a teljes képviselő-testületnek ratifikálnia kell a megállapodást a tagállamokkal együtt. Jörgen Warborn, a szakbizottság Fülöp-szigetekért felelős jelentéstevője szerint az alkunak köszönhetően egy újabb élénk, gyorsan növekvő délkelet-ázsiai piaccal erősíthetik meg a kapcsolatokat, és az ilyen partnerségek különösen sokat számítanak a bizonytalan időkben.

Nemrég Ausztráliával is lezárták az uniós tárgyalásokat egy hasonló egyezményről. Többek között ezt is üdvözölték Ausztrália, az Európai Bizottság, valamint az uniós állam- és kormányfők testületének vezetői (Anthony Albanese, Ursula von der Leyen és António Costa) a hétfői találkozójukon. Az Európai Bizottság közleménye alapján Ausztrália jövőre csatlakozhat az EU kutatási programjához, a Horizont Európához, védelmi téren és a kulcsfontosságú nyersanyagoknál is együttműködnek. A vezetők a fiatalok védelmére hozott intézkedésekről is egyeztettek. A közlemény nem tette hozzá, de Ausztrália az elsők között vezetett be 16 éves korhatárt, az Európai Bizottság pedig a múlt héten javasolta, hogy a fiatalok 13 év alatt sehogyan, 13–15 év között csak „minifiókkal” férhessenek hozzá a közösségi oldalakhoz.

Von der Leyen a múlt héten lengette be, hogy Kanada válhat az EU első „társult tagjává”, bár ilyen lehetőség egyelőre nincs, és az eddigi nyilatkozatok, információk alapján ez a címke jóval messzebb lenne a valós tagságtól, mint az eddigi partnerségi lehetőségek kimerítésétől. Részletek az EU és Kanada októberre tervezett csúcstalálkozója után várhatóak – ugyanebben a hónapban Ausztráliával is esedékes egy hasonló találkozó.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!