Zöld utat kapott Trump gigantikus bálterme az amerikai Legfelsőbb Bíróságtól

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság zöld utat adott a Fehér Ház mellett épülő gigantikus bálteremnek, folytatódhat az építkezés, írja a BBC. A testület egyszer már ideiglenesen engedélyezte a 400 millió dolláros építkezést, miután a National Trust for Historic Preservation nevű műemlékvédelmi szervezet pert indított arra hivatkozva, hogy a beruházás visszafordíthatatlan károkat okozna egy történelmi jelentőségű épületben. Az ügy azután került a Legfelsőbb Bíróság elé, hogy egy szövetségi fellebbviteli bíróság augusztus elején elrendelte a munkálatok leállítását. A Legfelsőbb Bíróság mostani döntése szerint viszont az alacsonyabb szintű bíróságok „valószínűleg túllépték” hatáskörüket a bálterem építésének megakadályozásával.

Az elnöki hivatal augusztusban jelentette be, hogy egy nagyjából 8300 négyzetméteres, 650 fő befogadására alkalmas bálteremmel toldja meg a Fehér Házat. A Fehér Ház négyszintes központi szárnya, az elnöki rezidencia teljes hasznos alapterülete 5100, két szárnyépületével együtt összesen 6200 négyzetméter – vagyis Trump bálterme nagyobb alapterületű lenne az egész meglévő épületnél. A kritikusok szerint az új épület teljesen meg fogja bontani a Fehér Ház épületegyüttesének és kertjének eddigi szimmetriáját, és nagysága miatt el fog nyomni minden más épületet.

A báltermet a tavaly októberben teljesen lebontott keleti szárny helyére húzzák fel, de sokkal több lesz, mint egy rendezvényhelyszín, alatta egy komplett bunkerrendszer épülne ki. A kormány azzal érvelt a beruházás mellett, hogy a bálteremhez épülő további biztonsági komplexumra és az új biztonsági megoldásokra azért van szükség, hogy megvédjék a Fehér Ház épületegyüttesét a drónoktól, ballisztikus rakétáktól, biológiai veszélyektől és más fenyegetésektől.

Donald Trump amerikai elnök a fehér házi tudósítók vacsoráján történt lövöldözés után azt írta, hogy ez sosem történt volna meg a „Fehér Házban épülő, katonai szempontból szigorúan titkos bálteremmel”. Szerinte a történtek miatt van az, hogy „a hadsereg és az elmúlt 150 év amerikai elnökei követelik egy nagy, biztonságos és védett bálterem építését a Fehér Ház területén”.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!