Már több mint 220 ezer embert evakuáltak Franciaországban és Spanyolországban a tüzek miatt

Bordeaux környékéről 60 ezer lakót szólítottak fel evakuációra, így Franciaországban és Spanyolországban már több mint 220 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát – írja a BBC. Franciaország délnyugati részén 200 ezer embert menekítettek ki, Spanyolországban pedig 25 ezret.
A francia hatóságok pénteken hivatalosan is kérték az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának aktiválását, és Emmanuel Macron francia elnök a hadsereget is kirendelte a lángok megfékezésére. Spanyol tisztviselők szerint a Madrid körüli helyzet túl van a tűzoltók kapacitásán, miután a főváros körül három tűz összeállt egy naggyá.
Isabel Díaz, a régió vezetője azt mondta, hogy ez a legrosszabb tűz, amit valaha tapasztaltak Madrid környékén, ami mögött a nagy hőség, szárazság és az erős szél áll. Carlos Novillo, a régiós vezetés katasztrófavédelmi vezetője szerint a tűz a csúcspontján van, nem tudják kordában tartani. Emiatt meg sem próbálják oltani a legveszélyesebb részeket, hanem védekező lépéseket tesznek.

Eközben Ávila környékén is ég egy erdőtűz, és a hatóságok attól tartanak, hogy az is összeállhat a madridi lángokkal. El Tiemblo polgármestere szerint a tűz fél óra alatt 20 kilométert tett meg. Ávila 9 ezer hektáron ég, Madrid pedig 6 ezren. Az evakuáció eddig Chapineríát, Navas del Rey-t, Colmenar del Arroyót, Fresnedillas de la Olivát, Robledo de Chavelát, Aldea del Fresnót, Navalagamellát és Zarzalejót érinti.
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tüzekkel összefüggésben, egy másik ügyében pedig nyomoznak, miután az illető nehéz gépeket üzemeltett olyan időszakban, amikor a tevékenység korlátozva volt.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, a Copernicus klímaváltozás-kutatói szerint az 1980-as évek óta a globális átlagsebesség kétszeresével. Ahogy egyre melegebb van, a szárazság is egyre gyakoribb, így könnyen indulnak és terjednek el az erdőtüzek.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom