Trump kijelentette a merényletkísérlet miatt megismételt tudósítói vacsorán, hogy újra elindul a választáson

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Újra megtartották az áprilisban merényletkísérlet miatt félbeszakadt fehér házi Tudósítók Vacsoráját, amin Donald Trump bejelentette, hogy a 2028-as választáson is elindul – írja a Guardian.

Az elvileg a sajtószabadságot ünneplő rendezvényen mondott beszédében a hagyományos vicceskedés, csipkelődés mellett beleszállt a médiába, álhírgyárosoknak titulálva a jelenlevő újságírókat – akikről végül azt mondta, hogy nagyon tiszteli őket, remek munkát végeznek –, de a politikai szövetségeseit és ellenfeleit sem kímélte.

Például azt mondta, hogy a vacsorán felszolgált marhát maga Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter ütötte el, majd gúnyolódott Chris Christie korábbi New Jersey-i kormányzó és Jerry Nadler New York-i képviselő testsúlyán. Megjegyezte, hogy hangos kritikusa, Bruce Springsteen szerinte szörnyen néz ki, ahogy azt is, hogy Kaitlan Collins, a CNN fehér házi tudósítója nem mosolyog eleget.

Viccelődött az elnöki ciklusok számának korlátozásán is, de miután nem sokan nevettek, megkérdezte a közönségét, hogy értik-e „ezt a hülye beszédet, amit írtak”. Ezek után azt mondta, hogy miután megnyert három választást, 2028-ban elindul a negyediken is, és felvett egy „Trump 2028” feliratú sapkát.

Ez a kijelentés egyelőre két sebből is vérzik: egyrészt semmi bizonyítékot nem mutatott még arra, hogy a demokraták csalással nyerték volna meg a 2020-as elnökválasztást – sőt, minden bizonyíték arra utal, hogy semmi ilyesmi nem történt, amit Trump emberei is elismernek –, tehát eddig csak két választást nyert meg. Másrészt egyelőre valaki csak kétszer lehet amerikai elnök, tehát a jelenlegi szabályok alapján (a 22. alkotmánykiegészítésben foglaltak szerint) többször nem indulhat el az elnökválasztáson.

Azonban mivel egyelőre a republikánusok vannak többségben a törvényhozás mindkét házában, és az alkotmánybíróság is erősen Trump-párti, nem kizárt, hogy a jogalkotók megpróbálják valahogy megkerülni, megváltoztatni a hatályos törvényeket, hogy Trump elindulhasson.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!