Zelenszkij ultimátuma célt ért Putyin legszorosabb szövetségesénél, Belarusznál

Egy nappal azelőtt, hogy lejárt volna az ultimátum, amelyet Volodimir Zelenszkij adott Oroszország legközelebbi szövetségesének, Belarusznak, úgy tűnik, teljesült az ukrán elnök követelése. Zelenszkij arra szólította fel a Belaruszt 33 éve vezető Alekszandr Lukasenkót, hogy szereljék le az ukrán határ közelébe telepített, az orosz drónok navigációját segítő átjátszóállomás-rendszert. Az is elhangzott, hogy ha a belarusz fél nem lép az ügyben, „akkor megtesszük mi”.

Hivatalos bejelentés belarusz oldalról nem érkezett ugyan, de cáfolat sem, miután szerdán Zelenszkij kijelentette: „Tény, hogy a jeltovábbítók elhallgattak.” Azt még vizsgálják, hogy Belarusz leszerelte vagy csak lekapcsolta a berendezéseket, az ukrán elnök naponta kap ez ügyben jelentéseket.

A bejelentés alapján ugyanakkor a követelés egyelőre teljesült. Ez arra utal, hogy a minszki vezetés nem érzi biztosnak az orosz pozíciókat az Ukrajna ellen vitt háborúban, és a Kreml sem tudta rákényszeríteni arra, hogy hagyja teljesen figyelmen kívül a kijevi követelést. Különösen annak fényében, hogy Ukrajna mélyen orosz területek ellen is egyre hatékonyabb dróntámadásokat hajt végre.

Beszólástól bocsánatkérésig

Az ukrán elnök az utóbbi hetekben többször utalt rá, hogy gyanúja szerint északi szomszédját valamilyen formában ismét felhasználná Oroszország az Ukrajna elleni háborúhoz. A 2022. február 24-én indított totális invázió első napjaiban Belarusz felvonulási területe volt az orosz erőknek, néhány héttel később azonban már nem, és azóta csak közvetett támogatást nyújtott. Lukasenko visszautasította az ukrán feltételezést, az oroszok pedig Zelenszkij szavait csupán ukrán próbálkozásnak nevezték arra, hogy Belaruszt belekeverje a háborúba.

Ugyanakkor, ahogyan a jeladók lekapcsolása jelzi, Lukasenko komolyan vette a kijevi fenyegetést. Ezt mutatja az is, hogyan változott meg nyilatkozatainak hangneme az utóbbi két hónapban. Áprilisban még az ukránokat figyelmeztette, hogy rosszul járnak a szerinte mentálisan zavaros, esetleg narkós Zelenszkijjel: „Megválasztották és most megfizetik az árát. Nagyon drágán megfizetik.”

Még május végén, az asztanai gazdasági fórumon is magabiztos volt: „Lehet, hogy [Zelenszkijék] kijelöltek 500 lehetséges célpontot nálunk, de nekünk is van egy célpontunk, nagyon komoly, pontos koordinátákkal, nem messze a belarusz határtól” – mondta. Ezzel a csernobili atomerőműre utalhatott, miközben „üres fecsegésnek” nevezte Zelenszkij szavait. Az ötszáz célpontról egyébként nem az ukrán elnök beszélt, hanem a drónegységek parancsnoka, a kárpátaljai származása nyomán „Magyar” hívójelű Robert Brovdi.

„Talán kicsit messzire mentem (…), de amikor fenyegetnek, kénytelen vagyok válaszolni. (…) Ha Volodimir Olekszandrovics megsértődött, akkor elnézést kérek a szavaimért” – mondta látványosan hangnemet váltva a múlt héten az al-Arabíjának adott interjújában. Igaz, Lukasenko hivatalos oldalán az interjú teljesnek mondott összefoglalójából ez a rész kimaradt.

Tulajdonképpen előreszaladt, hiszen ezt a bocsánatkérést két nappal Zelenszkij ultimátuma előtt tette Lukasenko, aki gesztust is gyakorolt azzal, hogy kereszt- és apai nevén említette az ukrán elnököt, akit a Kreml többnyire inkább csak a „kijevi rezsim fejének” nevez.

Ukrán drónok az orosz égen

„Megtarthatja a bocsánatkérést magának” – üzente Zelenszkij, konkrét lépéseket követelve Minszktől. Ezeknek csak egy része volt a jeladók lekapcsolása: azt is követelte Lukasenkótól, hogy vonja vissza csapatait a közel 1500 kilométeres ukrán–belarusz határ közeléből, és ne segítse üzemanyaggal az orosz hadsereget.

Utóbbira az oroszoknak éppen az ukrán dróncsapások miatt van szükségük, mivel Oroszország fronttól távolabbi részein is találat ért több olajfinomítót az elmúlt időszakban. Múlt csütörtökön a Moszkva ellen végrehajtott eddigi legnagyobb ilyen támadással jókora fennakadásokat okoztak az orosz üzemanyag-ellátásban. Az orosz elnök meg sem szólalt, de a moszkvai olajfinomító felrobbanását, a sűrű füstöt és a fekete esőcseppeket a kontrollált nyilvánosság ellenére sem lehetett elhallgatni.

Ukrajna emellett egyre hatékonyabban támadja az oroszoknak azokat az utánpótlási vonalait, amelyek a 2014 óta orosz felügyelet alatt álló Krím félszigetre vezetnek. Ezzel most már folyamatos problémává vált az üzemanyaghiány a félszigeten.

Ezek újabb bizonyítékai annak, hogy az orosz–ukrán háború nemcsak az ukrajnai fronton nem alakul a Kreml tervei szerint, de a Krímen és mélyen a hátországban is egyre nagyobb gondot okoznak az ukrán drónok. Ez lehet a legfőbb oka annak, hogy a belarusz vezetés mégsem legyintett Zelenszkij ultimátumára.

Ukrajna tartja a frontvonalakat, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél év inkább az orosz fölényről szólt. Ez azonban csak nagy veszteséggel járó minimális területnyereséget hozott az orosz agresszornak, stratégiai előnyt nem. Ugyanez igaz az ukrán városokat rendszeresen elérő orosz rakéta- és dróntámadásokra, amelyek drágák és a civil infrastruktúrában végzett pusztítás miatt háborús bűncselekménynek is tekinthetők, miközben érdemben nem hatnak a háború menetére és nem hoznak előnyt az orosz erőknek.

Vannak azonban érzékeny pontok az ukrán védelmi vonalakon, ahol az orosz erők haladtak is előre az utóbbi napokban, elsősorban a Donyec-medence még ukrán ellenőrzés alatt álló részein, Kosztyantinyivka térségében. A cél Donyeck megye két utolsó nagy ukrán városa, Kramatorszk és Szlovjanszk fontos ukrán erődítésekkel védve, de ukrán összeomlásról itt sincsen szó.

Lukasenko kételkedik az orosz erőben

Lukasenko tehát láthatja, hogy az orosz elnök nyilatkozatai ellenére nem áll küszöbön az Ukrajna feletti győzelem és egy olyan békekötés, amely orosz szempontok szerint jönne létre. A nagy politikai túlélő rendszeresen 80 százalék feletti eredménnyel erősíti meg hatalmát Belaruszban a vitatható választásokon és erőszakkal nyomja el a tiltakozásokat, zárja börtönbe vagy kényszeríti külföldre az ellenzéket, ahogyan 2020 nyarán tette a sok százezres tiltakozási hullám idején.

Miközben jelentősen ki van téve az orosz vezetésnek, amely még atomfegyvereket is telepített Belarusz területre, Lukasenko a jelek szerint ismét egyensúlyozásba kezdett Moszkva és a külvilág között. Teszi ezt vélhetően azért, mert számol azzal a lehetőséggel, hogy az orosz elnök nem lesz képes megnyerni a háborút, hiába nyilatkozik ellenkező szellemben Vlagyimir Putyin.

Lukasenko májusban még arról beszélt, hogy Ukrajna rosszul járna, ha támadást intézne Belaruszban az említett 500 célpont valamelyike ellen. Akkor azt mondta, hogy ezzel az ukrán fél csak megnövelné a frontvonalat, amelynek egyik oldalán belarusz katonák, a másik oldalon pedig csak nemrég mozgósított „ágyútöltelék” van.

Aztán jött az említett hangnemváltás.

„Belarusz – ezt mi világosan látjuk, ezért sem akarunk harcolni – katonai értelemben nagyon sérülékeny lenne, ha Ukrajna ugyanúgy támadná, ahogyan Oroszországot. Belarusz nyitott könyv az ukrán haderő előtt. Pontosan tudjuk, hogy a mi létfontosságú infrastruktúránk, üzemeink, logisztikai vonalaink csapások célpontjaivá válnának” – idézte a belarusz állami Belta.

De még továbbment, lényegében az orosz erők képességeit is kétségbe vonta. „Ha Oroszország Belarusz felől támadná Kijevet, akkor számára – és persze számunkra is – 1500 kilométerrel növekedne a front hossza. Ezen a vonalon mi, a háború jelenlegi menete alapján, az orosz erőkkel együtt sem tudnánk védelmet biztosítani.” Azaz, amit alig egy hónapja még az ukrán fél kockázatának nevezett, immár a saját kockázataként jelenik meg. Mindezt összegezve kijelentette, hogy Belarusz a békében érdekelt, Ukrajnának semmilyen katonai akciótól nem kell tartania az ő területük felől.

Lukasenko tehát már igyekszik előkészíteni a terepet ahhoz, hogy szükség esetén elfogadható partner legyen a Nyugat szemében, és akár közvetítő félként is szóba jöhessen egy olyan békefolyamatban, amelyben nem a Kreml diktál.

Most éppen Trump sem a Kremlnek kedvez

Mindeközben szertefoszlani látszik az a diplomáciai előny, amit Putyin ért el azzal, hogy Donald Trump fogadta őt tavaly nyáron Alaszkában. Az Egyesült Államok elnöke akkoriban nem zárta ki, hogy Ukrajna rovására orosz érdekeknek megfelelően hoz tető alá egy megállapodást, érdemi garanciákat sem kínálva Ukrajnának a további orosz támadással szemben. Mindezzel Európát is figyelmen kívül hagyta, egyébként is lekicsinyelve a transzatlanti kapcsolatokat.

Ez azonban fokozatosan változott. Fegyvert ugyan csak európai finanszírozással ad Ukrajnának, ám az ellátás folyamatos. A múlt heti G7-csúcson pedig már közös nyilatkozat is született, amelyben a világ hét vezető nyugati gazdaságát tömörítő klub – az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Egyesült Királyság, Olaszország, Japán és Kanada – határozottan kiállt Ukrajna mellett, újabb szankciókat helyezve kilátásba Oroszországgal szemben. Ez szintén bátoríthatta Ukrajnát arra, hogy ultimátumot adjon Belarusznak.

Az elhúzódó háború valójában a félmillió halottban és 800 ezer súlyos sebesültben mérhető orosz katonai veszteség mellett a gazdaságban is súlyos károkat okoz. Egy ideig ezt elfedte a hadiipari termelés révén mért gazdasági növekedés, ez azonban csak játék a számokkal. Oroszországban másfél millió ember hiányzik a munkaerőpiacról – a háború kezdete óta százezrek hagyták el az országot, és a főként közép-ázsiai vendégmunkások is inkább hazamentek, amivel munkaerőhiányt okoztak az építőiparban, faiparban, áruszállításban.

A katonák toborzása is egyre nagyobb teher. A mozgósítást a Kreml politikai okokból igyekszik elkerülni, bár az informális nyomás egyre nagyobb például az egyetemeken, hogy rábírják a diákokat arra, hogy jelentkezzenek a seregbe. Nagy változás ez ahhoz képest, amikor még a börtönökben toboroztak katonákat amnesztiáért és magas zsoldért cserébe.

A Kreml közben otthon egyre inkább fokozza a nyomást, nehogy nyíltan a vezetést kritizáló háborúellenes hangulat alakuljon ki. Évtizedes büntetéseket szabnak ki a bíróságok hazaárulás címén, egyre könnyebben megindított ügyekben. Tovább szűkül a nyilvánosság tere, az állami digitális kontroll folyamatosan növekszik.

De a lakosság passzív vagy akár lojális része is szembesül a kellemetlenségekkel – rendszeres a mobilinternet szüneteltetése még Moszkvában is – és azzal, hogy Putyin ígérete ellenére nem tudja az ország határain kívül tartani az általa indított háborút, hiszen a drónok még Moszkvát és Szentpétervárt is elérik. A benzinhiány pedig végképp mindenkinek nyilvánvalóvá teszi, hogy mekkora a szakadék a 73 éves Putyin magabiztos nyilatkozatai és a valóság között.

Belarusz mérlegelések

Mindez Lukasenkót is késztetheti arra, hogy alternatívákat keressen, még ha mozgástere korlátozott is. Ugyanakkor túlértékelni sem érdemes nyilatkozatait, nincs szó nyílt szakításról Moszkvával.

Belarusz része ugyan az Oroszországgal közös Szövetségi Államnak, de van bizonyos mozgástere, így Lukasenko a háború kezdeti szakaszát kivéve – amikor ott és a világ nagy részén is azt hitték, hogy egy támadás esetén a háború néhány nap alatt orosz győzelemmel zárul – távol tudta tartani országát a közvetlen részvételtől a háborúban. Lukasenko ugyanakkor az ellen nem sokat tud tenni, hogy területét Oroszország legalább biztonságos raktárnak és előretolt stratégiai állásnak használja.

A közös katonai szövetség (ODKB) révén az orosz fél 2023-ban atomrakétákat is telepített Belaruszba, legalábbis ezt jelentette be akkor maga Lukasenko. Idén májusban pedig váratlanul atomfegyverekkel is számoló hadgyakorlatot tartottak közösen az orosz erőkkel az országban, ekkor újabb, atomtöltet célba juttatására alkalmas Iszkander rakéták érkeztek Belaruszba.

Az ilyen, inkább a pszichológiai hadviselés részének tekinthető lépések azonban a jelek szerint nem segítenek az orosz erőkön, amelyek messze vannak a villámháborúban is elérhetőnek gondolt eredeti katonai céljaiktól.

Az sem valószínű, hogy Lukasenko a Kremllel történt egyeztetés nélkül kapcsolta le a jeltovábbító rendszert – valószínűleg ehhez közvetlen hozzáférése nincs is a belarusz félnek.

Ehhez mindenképpen kellett az orosz jóváhagyás, ami viszont még inkább jelzésértékűvé teszi a lépést. Ez arra utal, hogy az egyébként alárendelt Belaruszt Moszkva óvatosabban kezeli, és belátja, hogy nem érdeke a még egy országra kiterjedő eszkaláció.