Iránhoz köthető hekkerek törték fel az FBI vezérének személyes fiókjait

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A magára palesztinpárti hekkercsoportként hivatkozó, az amerikaiak szerint viszont az iráni hírszerzés egyik alteregójaként működő Handala Hack Team pénteken bejelentette, hogy feltörték az FBI-t vezető Kash Patel személyes fiókjait, és több onnan származó tartalmat is közzétettek az interneten. A hekkelés tényét az FBI is megerősítette, de a szerv hivatalos tájékoztatása szerint érzékeny, kormányzati adatok nem kerültek nyilvánosságra, és minden szükséges lépést megtettek, hogy minimalizálják a hekkeléssel járó kockázatokat – írja a Guardian.

A hekkercsoport a honlapján több mindent is közzétett, egyebek mellett fotókat, amelyeken Patel szivarozik, veterán autóban ül vagy szelfizik egy üveg rummal. A fotók mellett több száz emailt is nyilvánosságra hoztak, ezek 2010 és 2019 közé datálhatók, és a személyes üzenetek mellett munkához kötődőek is vannak közöttük. Ezeknek ugyanakkor az FBI-nál végzett munkájához nincs köze. Az emailek hitelességét nem lehetett ellenőrizni, de az emailcím, amibe a hekkercsoport állítólag bejutott, megegyezik azzal, amit korábbi szivárgásokból ismerni lehet.

Mindez azt jelenti, hogy a gyakorlatban minimális hatása lehetett a támadásnak, de természetesen maga a tény, hogy iráni hekkereknek sikerült feltörnie az FBI vezetőjének bármilyen fiókját, komoly fegyverténynek tűnik. Az Axios konkrétan az eddigi legkomolyabb hekkertámadásnak nevezte a dolgot az amerikai-iráni háborúban, és arról írt, hogy ez mindenképpen kellemetlen helyzetbe hozhatja Patelt. Arról, hogy a kibertérben is felpörgött a közel-keleti háború, korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!