Az iráni külügyminiszter szerint még nem választották meg az új legfőbb vezetőt
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szerint senki sem tudja, ki lesz az ország új legfőbb vezetője. Korábban az Irán tényleges vezetőjét megválasztó vallásos testület, a Szakértők gyűlésének tagja, Ahmad Alamolhoda azt mondta: lezajlott a szavazás a legfelsőbb vezetőről, és meg is választották. Kérdéses viszont, hogy a gyűlés össze tudott-e gyűlni személyesen.
Aragcsi szerint rengeteg pletyka kering ezzel kapcsolatban, de a korábbi hírekkel ellentétben ő azt mondta: meg kell várni, amíg a gyűlés megtörténik, és szavaz a legfőbb vezetőről. A külügyminiszter szerint amíg ez a gyűlés össze nem ül, az ideiglenes vezetői tanács irányít. Egyes megfigyelők szerint az új vezetőt csak a gyűlés személyes összeülését követően lehet kinevezni.
Aragcsi azt is mondta, hogy senki nem avatkozhat bele a belügyeikbe, Irán pedig nem fogadná el Trump feltétel nélküli megadásra vonatkozó követelését sem.
Ragaszkodott hozzá, hogy Irán nem a szomszédos országokat támadja, hanem az Egyesült Államok létesítményeit és objektumait a perzsa-öbölbeli arab országokban.
(CNN)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás