Katar szerint elhárítottak egy rakétatámadást, és több Öböl menti országot is támadás ért

A katari védelmi minisztérium az X-en számolt be arról, hogy fegyveres erői elhárítottak egy rakétatámadást szombaton, előtte a dohai telefonokra riasztások érkeztek a támadásról. Nem Katar az egyetlen öböl menti állam, amely érintett a szombati támadásokban, legalábbis erre utal, hogy szirénák szólaltak meg Bahrein-szerte – a CNN szerint az iráni hadsereg közölte is korábban, hogy rakétákat és drónokat lőtt rájuk.

Szaúd-Arábia védelmi minisztériuma az X-en közölte, hogy szombaton a kora reggeli órákban 16 drónt fogtak el, amelyek a Közel-Kelet egyik legnagyobb olajmezője felé tartottak. Arról nem írtak, honnan érkezhettek a drónok.

Az események sorrendje, azaz, hogy a fentiek mindegyike az iráni elnök beszéde előtt vagy után történt meg, még nem teljesen egyértelmű. (CNN)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!