Izrael megerősítette, hogy a teheráni üzemanyagtartályok ellen hajtottak végre csapásokat
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megerősítette, hogy több üzemanyag-tároló komplexumot is megsemmisített Teheránban. Korábban közzétett felvételeken hatalmas lángok látszottak a város felett.
Az IDF szerint ez egy „jelentős csapás” volt az üzemanyagtartályok ellen, amelyeket állításuk szerint az iráni rezsim közvetlenül és gyakran használt a katonai infrastruktúra működtetéséhez.
(BBC)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás