Izraeli védelmi miniszter: Libanon nagy árat fog fizetni, ha nem fegyverzi le a Hezbollahot
Libanonnak le kell fegyvereznie a Hezbollahot, és ha ezt nem teszi meg, azért az ország nagy árat fog fizetni – figyelmeztette a libanoni elnököt szombaton az izraeli védelmi miniszter. Jiszráel Kac egy televíziós nyilatkozatban jelezte, hogy Libanon azt ígérte, hogy lefegyverzik az Iránnal szövetséges fegyveres szervezetet, de az nem történt meg.
Kac közölte, hogy ha választani kell, hogy a saját polgáraikat és katonáikat, vagy Libanont védjék, akkor „a libanoni kormány és egész Libanon fogja megfizetni az árát”.
Megválasztása után Joseph Aoun libanoni elnök megfogadta, hogy lefegyverzik a Hezbollahot, de a szervezet továbbra is működik, és az Irán ellen indított amerikai-izraeli háború kezdete után támadásokat indított Izrael ellen – emlékeztetett a CNN. A támadásokra Izrael széles körű csapásokkal válaszolt libanoni területek ellen. Kac figyelmeztette a libanoni elnököt, hogy, ha nem cselekszik, akkor ők még nagyobb támadásokat fognak indítani.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás