Nem vagyunk könnyű zsákmány – figyelmeztette Iránt az Egyesült Arab Emírségek elnöke

Az Egyesült Arab Emírségek elnöke először szólalt meg nyilvánosan, mióta az Egyesült Államok és Izrael támadást indított az Iszlám Köztársaság ellen, és Irán rakétákat lőtt ki öbölbeli szomszédaira. Mohammed bin Zájed al-Nahján kijelentette, hogy országa háborúban áll, de jól tartja magát, és és közölte ellenségeivel, hogy nem könnyű préda.

„Az Egyesült Arab Emírségek bőre vastag, húsa pedig keserű – nem vagyunk könnyű zsákmány” – mondta az emír, aki egyben Abu-Dzabi uralkodója is pénteken, amikor meglátogatta a támadásokban megsérülteket. A felvételt szombaton sugározta az Abu-Dzabi TV.

„Teljesítjük kötelességünket országunk, népünk és lakosaink iránt, akik szintén családunk tagjai” – mondta, majd hozzátette, hogy a hét emírségből álló Egyesült Arab Emírségek meg fogja védeni lakosait.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!