Putyin az iráni elnökkel telefonált
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt Maszúd Peszeskján iráni elnökkel, közölte a Kreml. A telefonhívás során Putyin részvétét fejezte ki Irán legfelsőbb vezetőjének halála, illetve más vezetők és civilek halála miatt. Az Ukrajna megtámadása után maga is háborúban álló orosz elnök Irán vezetőjének azt mondta, hogy szerinte ellenségeskedés helyett diplomáciai megoldást kell találni. A Kreml közleménye szerint a két vezető megállapodott abban, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot.
(BBC)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás