Irán azt állítja, célba fog venni minden amerikai és izraeli hajót, ami a Hormuzi-szoroshoz megy
Bár a Reutersen megjelent jelentések szerint az iráni forradalmi gárda elrendelte, hogy ne lépjen be senki a Hormuzi-szoroson, az iráni állami médiának az iráni hadsereg szóvivője most mégis azt állította, hogy ők nem tervezik a szoros lezárását. Hozzátette azonban, hogy minden Izraelhez vagy az Egyesült Államokhoz tartozó hajót célba fognak venni.
A forgalom drasztikusan lecsökkent a szorosban azóta, hogy amerikai-izraeli támadás érte egy hete Iránt. A folyamatos támadásveszély miatt a tartályhajók a szoros két oldalán rekedtek, aminek hatása van globálisan is, hiszen a világ olajtermelésének egyötöde, illetve jelentős mennyiségű földgáz halad át általában a szoroson. Irán azt állította, egyetlen hajót sem fognak megakadályozni az átkelésen, de a hajó biztonságáért maguk a hajók a felelősek. A New York Times arról számolt be, hogy múlt hét szombat óta több tartályhajót is megtámadtak.
(Guardian)
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás