Tizenöt hónapon belül a harmadik fontos szövetségesét veszítette el Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután a szombat reggel indult amerikai–izraeli légicsapásoknak már az első hullámában megölték az Iránt 37 éven át vezető Ali Hamenei ajatollahot. Az még nagy kérdés, mi jöhet Iránban, teljesen megroppan-e az 1979 óta fennálló síita teokratikus rezsim. A hadműveleteket akár négy hetesre tervező Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő rezsimváltásra biztatta az iráni népet, közben a megmaradt iráni vezetők viszont arról beszéltek, egy-két napon belül új legfelsőbb vezetőt választhatnak.
Az azonban bizonyos, hogy Putyin nemcsak politikai, de gazdasági és katonai értelemben is fontos partnerét veszítette el, ami hatással lehet az Ukrajna ellen négy évvel ezelőtt indított háború menetére is.
Jelzésértékű, hogy Oroszországnak mindezek ellenére csak egy Teheránnak küldött együttérző táviratra futotta az amerikai–izraeli hadművelettel szemben.
„Fogadja őszinte részvétemet az Iráni Iszlám Köztársaság legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei és családtagjai meggyilkolásával kapcsolatban. Ezt a gyilkosságot minden erkölcsi norma és a nemzetközi jog cinikus megsértésével követték el” – áll a legfelsőbb vezető alatt álló iráni elnöknek, Maszúd Peszeskjánnak címzett levélben Putyintól, aki 2022 februárjában számos szerződés és a nemzetközi jog felrúgásával kezdett háborúba Ukrajna ellen. A Kreml oldalán is közölt üzenetben Putyin kitért arra is, hogy Hameneire olyan kiváló politikusként emlékeznek, aki Oroszország és Irán kapcsolatát „mindenre kiterjedő stratégiai partnerség szintjére emelte”.
A sokadik alkalommal lépnek át Putyinon
Moszkva és Teherán kapcsolatának gyakorlati szempontból nagyobb jelentősége volt, mint a korábban elveszített két partnernek: a 2024 végén megbuktatott Bassár el-Aszad szíriai elnöknek és a 2026 elején egy gyors amerikai katonai akcióban elfogott, majd az amerikai igazságszolgáltatás elé állított Nicolás Maduro venezuelai vezetőnek.
Pedig már az ő bukásuk is önmagukon túlmutató üzenetet hordozott Oroszország képességeinek korlátairól. Moszkva 2015-ben légierejével, zsoldosaival lényegében megmentette Aszad szíriai rezsimjét, kiszélesítette az ellenőrzési területét. Ezzel keresztülhúzta többek között Törökország szíriai terveit, és ezt végül le is tudta nyomni Ankara torkán. Nemcsak megőrizte a volt Szovjetunió területén kívüli utolsó katonai bázisát, a tartuszi kikötőt, de egy légibázisra is szert tett Hmeimimben. Az iráni rezsim fontos szövetségesének is számító szíriai elnök hatalmát akkor tíz évvel meghosszabbította Oroszország.
Ez persze inkább vitte, mint hozta a pénzt, de Moszkvának fontos volt, hogy így is hangsúlyozza a „globális dél” érdekeit a Nyugattal szemben védeni képes vezetői szerepét. Putyin később újabb és újabb határokat átlépve távolodott a Nyugattól, 2014-ben a Krím elleni akcióval, majd 2022-ben az Ukrajnával szembeni teljes értékű háborúval.
Csakhogy Aszad rezsimje 2025-ben napok alatt összeomlott, részben épp azért, mert az ukrajnai háborújába beleragadt Kreml nem tudott elég energiát fordítani rá, helyette az Aszadot váltó új hatalommal kezdett egyezkedni. Azért a szíriai diktátort kimentette, Oroszországba juttatta, ezzel azt üzenve, hogy a szövetségesek személyes biztonságát garantálni tudja, ahogyan tette az Ukrajnából 2014 elején elmenekült elnökkel, Viktor Janukoviccsal.
Maduróval már erre sem volt képes: a Venezuelát 13 éven át irányító elnök hiába próbálta szorosra vonni kapcsolatát Oroszországgal – fegyverimporttal, hadiipari együttműködéssel, orosz fegyverek helyi üzemeinek létrehozásával, energetikai együttműködéssel –, Moszkva nem tudott segítséget nyújtani ahhoz sem, hogy Madurót Aszadhoz hasonlóan kimentsék.
Hameneinek sem keltek a védelmére, de ez már korábban kiderült: Izrael által az iráni atom- és rakétaprogram ellen indított, majd az Egyesült Államok bekapcsolódásával lezajlott tavaly júniusi 12 napos háborúban akadálytalanul rombolták le Irán nukleáris programjának legfőbb központjait. Már akkor is minden gond nélkül kiiktatták a részben orosz fegyverekre épült iráni légvédelmet. Az iráni rezsim akkor még a súlyos veszteségei ellenére talpon maradt, és arra is képes volt, hogy a december végén indult, a klímaváltozás miatti vízhiánnyal súlyosbított gazdasági nehézségek miatt kitört tiltakozási hullámot január közepére brutálisan elfojtsa, részben orosz fegyverekkel. Utóbbiakból akadt bőven, nyilvános és nem nyilvános államközi szerződések révén – írta a Berlinben működő, Moszkvából 2022-ben külföldre kényszerített Carnegie Oroszország Eurázsia Központ elemzése.
Nem csak adni, kapni is jó
Az iráni rezsim 2024-ben már bizonyosan kapott Jak-130-as, az 1990-es években olasz együttműködésben kifejlesztett kiképző repülőgépet, amelyre aztán R–73-as, közelharc-rakétákkal is felszereltek. Ezután érkeztek Szu-35-ös nehéz vadászbombázó repülőgépek is Iránba. Igaz, a leszállított gépek csak töredékét jelentették az eredeti, 48 gépről szóló szerződésnek, amelynek teljesítését idén kezdték volna el.
De az év elején még jutott Iránba Mi-28-as helikopterből is hat darab. A Carnegie már idézett elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy az együttműködés egy része csak abból derül ki, hogy fényképeken bukkannak fel az orosz fegyverek az iráni hadseregben: Orszisz T–5000 forgó-tolózáras mesterlövészpuskák, 14 tonnás többfunkciós páncélozott Szpartak (VPK-Ural) járművek.
Az ismert, nyilvános megállapodások révén az előző évtized óta jutott Iránba SZ-300-as légvédelmi rakétarendszer, amely nyomán Irán kidolgozta saját rakétarendszerét is, a Bavar-373-at. A 200 kilométeres hatótávolságú rendszer mellett érkezett korábban Oroszországból Tor kis hatótávolságú önjáró légvédelmi rakétakomplexum is.
Mindezek azonban láthatóan nem voltak alkalmasak arra, hogy megakadályozzák a tavalyi és az idei amerikai–izraeli beavatkozást.
Az említett légvédelmi rendszerek eleve nem olyan paraméterekkel rendelkeznek, hogy elérjék a magasabban repülő gépeket és a távolabbról kilőtt rakétákat.
A szerződések egy része pedig nem is teljesült, vagy azért, mert későbbre szóltak vagy azért, mert Oroszországnak az Ukrajna ellen folytatott háborújában magának is szüksége volt a hazai hadiipari kapacitásra. A Mi-28-as helikopterek például kiemelten fontosak az oroszoknak a fronton, az a hat is hiányozhat, amit Iránnak korábban átadtak.
Így legutóbb már csak olyan eszközökről született megállapodás, amilyeneket az ukrajnai fronton az oroszok nélkülözni tudnak: erről szólt a vállról indítható Verba rakéták átadása 500 millió euró értékben. (A jelentése fűzfa, az oroszok szeretik fák után elnevezni fegyvereiket.)
Erre a harcok jellegéből adódóan Oroszországnak nincsen szüksége Ukrajnában, igaz, ezek sem lettek volna alkalmasak az amerikai–izraeli beavatkozás elhárítására, inkább az Irán támogatását élvező térségbeli kliensszervezeteknek jöttek volna jól, mint a Hezbollah vagy a Hamász, amelyeket viszont alaposan meggyengített Izrael az elmúlt bő két évben, a Hamász palesztin terroristái által 2023. október 7-én végrehajtott véres támadás után. De ezek is csak később érkeztek volna Iránba, így inkább az együttműködés megerősítését jelző gesztusnak volt tekinthető, abban a reményben, hogy Hamenei rezsimje még fennmarad.
Iráni segítség a szankciók megkerüléséhez
De ellenkező irányban is látványos volt a kapcsolat a fegyverek terén: 2022 folyamán kiemelten fontos szerepet játszottak az ukrajnai háborúban orosz oldalon az iráni Sahed drónok, majd az alapjukon létrehozott orosz gyártmányú Gerany drónok. Ezekkel reagáltak az először ukrán oldalon tökéletesített, drónokkal védekező harcmodorra, amely részben átírta a 20. században megfogalmazott katonai tankönyvekben leírt stratégiákat.
Oroszországnak Irán nemcsak hadiipari partnerként jött jól, de korábban ahhoz is, hogy a Közel-Keleten rajta keresztül is alkupozíciót biztosítson Moszkvának. Ez a közvetett befolyás – miután a közvetlen Aszad bukásával eltűnni látszott – a Kremlnek ahhoz is kellett, hogy Washington a gázai rendezéshez is partnernek tekintse. Hogy erre Donald Trump hajlandónak mutatkozott, azt az amerikai elnök különmegbízottjának, Steve Witkoffnak a működése is mutatta, aki a közel-keleti rendezésért és az orosz kapcsolatokért is felelt.
Irán sokat segített abban is, hogy az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók ellenére árnyékflottákon keresztül vevőt találjon az orosz kőolaj.
Ebben a szintén szankciókkal sújtott Iránnak egyébként is komoly tapasztalata van. Erre egy Hamenei utáni ország már kevésbé lesz alkalmas: akár azért, mert egyébként is más irányt vesz majd az új vezetés, akár azért, mert épp azzal lesz elfoglalva, hogy egyezkedve Washingtonnal megőrizze az elnyomó rezsim hatalmát.
Az erős kutyák világa mégsem fekszik a Kremlnek?
Putyin villámháborút tervezett Ukrajnában, ám nyilvánvalóan elszámolta magát. Nemcsak azért, mert óriási veszteségei mellett nem érte el katonai céljait Ukrajna ötödének megszállásával és az ország többi részének folyamatos fenyegetésével sem, de azért is, mert a visszaszorítani vágyott NATO csak erősödött Svédország és Finnország felvételével a katonai szövetségbe.
Eközben Moszkva valójában a posztszovjet térségben máshol is csak veszített befolyásából. Óvatosan távolodik tőle Kazahsztán, ahogy a közép-ázsai térség egyébként is egyre inkább kínai gazdasági befolyás alá került gáz- és olajkincsével együtt, miközben Oroszország is rászorul Kínára a fejlett technológia forrásaként. De átlépett rajta a karabahi háborút a maga javára lezáró Azerbajdzsán és az orosz védelemben csalódott Örményország is, amelyek maguk is inkább Washingtonra figyelnek.
Putyin várakozásokkal tekintett Trump hatalomra jutására 2016-ban és 2024-ben is. Ezúttal kifejezetten azt remélte, hogy az ukrajnai háborút amerikai közreműködéssel a maga javára fordítva zárhatja le, mert Trump nem tartja fenn Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását. Ez a reménye csak részben, időlegesen igazolódott. Trump ki nem mondott üzenete inkább így szólt: Washington nem tesz meg mindent Ukrajnáért, ha Moszkvának elég ereje van hozzá, oldja meg a saját háborúját. Azaz, újra nyíltan vállalható lett az érdekszférák érvényesítése.
Trump az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiával és a Venezuela elleni akcióval azt is világossá akarta tenni, hogy a nyugati féltekét amerikai érdekszférának tekinti, amit Moszkva úgy fordított le, hogy neki is lehet érdekszférája, szövetségesi rendszere. Előbbibe Ukrajna, utóbbiba Irán tartozott bele a Kreml felfogása szerint. Ebbe venezuelai szövetségesének elveszítése még bele is fért, ám az iráni, részben rezsimváltást is célzó amerikai beavatkozás
már azt mutatja, hogy az érdekszférák határát nem a földrajzi korlátok, hanem a szükséges erő mennyisége határozza meg.
Márpedig Oroszország, amely már csak az amerikaiakéval számszerűen összemérhető atomarzenáljával tart fenn valamit egykori szovjet szuperhatalmi státuszából, nem rendelkezik elég erővel ahhoz, hogy maga határozza meg érdekszférájának kiterjedését. A szűkülő határok legújabb vonalát épp Trump húzta meg Hamenei kiiktatásával.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás