Trump: A harci műveletek addig folytatódnak, amíg minden célunkat el nem érjük
Donald Trump amerikai elnök vasárnap újabb videóval jelentkezett a Truth Social-oldalán, amelyben arról beszélt, hogy:
„A harci műveletek teljes erővel folytatódnak, és addig folytatódnak, amíg minden célunkat el nem érjük.”
Az elnök hozzátette, hogy sajnos valószínűleg lesznek még amerikai áldozatok, de „Amerika meg fogja bosszulni a halálukat, és a legkeményebb csapást fogja mérni a terroristákra, akik gyakorlatilag a civilizáció ellen háborút indítottak”. „Ismét felszólítom a Forradalmi Gárdát, az iráni katonai rendőrséget, hogy tegyék le a fegyvereiket, és élvezzenek teljes mentességet, vagy szembesüljenek a biztos halállal. Biztos halál lesz, és nem lesz szép” – mondta.
Trump szerint az Irán elleni amerikai-izraeli csapások „helyesek és szükségesek” a „vérszomjas, nukleáris fegyverekkel felfegyverzett terrorista rezsim” felszámolásához „Ezek az elviselhetetlen fenyegetések nem folytatódhatnak tovább” – mondta az amerikai elnök, aki ezután megismételte a rezsimváltásra irányuló felhívását, közvetlenül az iráni néphez fordulva. „Felszólítok minden szabadságra vágyó iráni hazafit, hogy ragadják meg ezt a pillanatot, legyenek bátrak. Legyetek bátrak, legyetek hősiesek, és foglaljátok vissza a hazátokat. Amerika veletek van” – mondta.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás