Az amerikai csapások a tervezettnél jobban haladnak, és a cél lefejezni az iráni vezetést – mondta el többek között ezeket Donald Trump amerikai elnök vasárnap az NBC-nek. A támadásban eddig három amerikai katona vesztette életét, róluk így fogalmazott az elnök: „Nagyjából ilyen áldozatokra számítunk. Három van, de számítunk áldozatokra, de a végén egy nagyszerű megegyezés lesz a világ számára.”
A művelet nyitott végéről is beszélt, szerinte az egyik opció, hogy „megszabadulunk a gyilkosok és gonosztevők egy egész csoportjától”, azaz az iráni vezetéstől. De szerinte sok-sok más végkifejlet is lehetséges, „a rövidebb verziót vagy a hosszabb verziót” is végrehajthatják elmondása szerint. Itt is megemlítette, hogy az irániak nyitottak a tárgyalásra, de még nem tudtak kielégítőt ajánlani. Egy fehér házi tisztviselő azt mondta, Trump tárgyalni fog Irán esetleges új vezetésével, de a hadművelet egyelőre folytatódik.
Trump arról is beszélt, hogy azért indította el a támadást, mert az irániak nem akartak felhagyni az atomkutatásokkal, illetve nem voltak hajlandóak kimondani, hogy nem lesz atomfegyverük.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás