Találat érte az iráni legfelső vezető hivatalát, az iráni légvédelem kevés aktivitást mutat
Találat érte az iráni rezsim legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah hivatali épületét – írta a BBC.
Az országot 1989 óta vezető ajatollah – aki tíz évvel az 1979-es forradalom után vette át az irányítást a teokratikus rezsim alapítójától, Ruollah Homeinitől – bizonyára nem volt a teheráni épületben. A legfelsőbb vezető – akihez képest a mindenkori iráni elnöknek kevesebb hatalma van – egyelőre nem tudni, hol tartózkodik. Izraeli katonai beszámolók szerint találat érte a teheráni elnöki hivatal épületét is. Kumban, Iszfahánban, Kermánsáhban és Tabrizban találatok érték az iráni katonai bázisokat, Kenarakban pedig az iráni haditengerészetet. A BBC úgy tudja, találat érte az iráni kurd régióban az Iráni Forradalmi Gárda egyik bázisát is.
Az iráni légvédelem nem mutatott különösebben aktív ellenállást, amiben az is szerepet játszhat, hogy légvédelmének jelentős részét kiiktatta a tavaly júniusi amerikai-izraeli katonai akció, amely a légvédelmi állások mellett az ország nukleáris létesítményeinek megsemmisítésére fókuszált.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás