Trumpék később még elővehetik Navalnij megmérgezését, most inkább a tárgyalást helyezik előtérbe az oroszokkal

Trumpék később még elővehetik Navalnij megmérgezését, most inkább a tárgyalást helyezik előtérbe az oroszokkal
Külföldi diplomaták virágot helyeznek el Alekszandr Navalnij sírján a moszkvai Boriszovo temetőben az orosz ellenzéki vezető halálának második évfordulóján 2026. február 16-án – Hector Retamal / AFP

Nem akarja terhelni az Egyesült Államok az oroszokkal folytatott tárgyalásait azzal, hogy nyíltan kiáll az öt európai ország február közepi jelentése mellett, amely szerint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt megmérgezték börtönében, vélhetően a Kreml tudtával. Ezzel magyarázható, hogy miért kezeli a Fehér Ház visszafogottan a közös, kormányzati szinten hitelesített brit–német–francia–holland–svéd jelentést: ebben arról írtak, hogy dél-amerikai nyílméregbéka toxinja jutott Navalnij szervezetébe.

Washington nem bonyolítaná Navalnijjal a helyzetet

Csütörtökön Genfben amerikai–ukrán találkozót tartottak, utána pedig Volodimir Zelenszkij állítása szerint március elején orosz–ukrán–amerikai találkozó várható.

Trump már választási kampányában is megígérte az Oroszország által Ukrajna ellen négy éve indított háború gyors lezárását, de a tavaly januárban visszatért republikánus elnök törekvése eddig nem vezetett eredményre. Az elmúlt évben tett gesztusai – az agresszor orosz fél helyett inkább Ukrajnára helyezett nyomás, a Vlagyimir Putyinnak megadott alaszkai elnöki találkozó – mind inkább az oroszoknak kedveztek, akik ezután csak fokozták a katonai nyomást. Az elmúlt egy évben nagy veszteségekkel elért szerény területi nyereségek nem hoztak döntő orosz fölényt a fronton, Ukrajna védelme nem omlott össze, de látható volt, hogy a Kreml ezeket a támadásokat lényegében a tárgyalások részének tekinti. Erről itt olvashat bővebben.

Az amerikaiak láthatóan nem akartak újabb konfliktusforrást az oroszokkal a tárgyalásokra, noha az eddigiek sem vezettek eredményre. Áttörés nélkül zárult a múlt héten szintén Genfben tartott orosz–ukrán találkozó is, azaz épp az a megbeszélés, amely előtt az amerikai külügyminiszter jelezte a Trump-kormány visszafogottságát a Navalnijról szóló jelentés ügyében.

„Ez egy aggasztó jelentés Navalnij ügyében. Nincs rá okunk, hogy kétségbe vonjuk a jelentést vagy vitába bocsátkozzunk ezekkel az országokkal. Ez az ő jelentésük, amelyet nyilvánosságra hoztak”

jelentette ki Marco Rubio a müncheni biztonsági konferencián elmondott beszéde után tett pozsonyi látogatásakor, a szlovák kormányfővel, Robert Ficóval tartott sajtótájékoztatóján, amely után Budapestre utazott, és tárgyalt Orbán Viktorral. Az európai turné amerikai céljairól itt írtunk részletesen.

Marco Rubio és Robert Fico közös sajtótájékoztatója 2026. február 15-én – Fotó: Alex Brandon / AFP
Marco Rubio és Robert Fico közös sajtótájékoztatója 2026. február 15-én – Fotó: Alex Brandon / AFP

„Ez nagyon komoly ügy, ezek az országok együttműködve erre a következtetésre jutottak. Mi úgy döntöttünk… ez nem jelenti azt, hogy mi nem értünk egyet az eredménnyel. Az országok intézik a saját dolgaikat azon információk alapján, amelyeket szolgálataik begyűjtöttek” – idézte Marco Rubiót a Reuters. Az amerikai külügyminiszter tehát érezhetően ki akarta hagyni az Egyesült Államokat annak nyílt kimondásából, hogy a Kreml tudatosan, méreggel ölte meg az ellenzéki vezetőt sarkkörön túli börtönében.

Navalnij ellen ez már a második próbálkozás volt. Az elsőt 2020-ban novicsokkal hajtotta végre az orosz titkosszolgálat az akkor még szabadon lévő Navalnij ellen, aki ezt meggyőzően bizonyította is. Csak a szerencsén múlt, hogy túlélte, majd orosz kórházi kezelése után a Kreml nem akadályozta meg, hogy Németországban lábadozzon, vélhetően abban a reményben, hogy Navalnij inkább az emigrációt választja. Navalnij azonban 2021 elején visszatért Oroszországba, így letartóztatták, és több évtizedes börtönbüntetésre ítélték. Három évvel később halt meg, alig egy hónappal a 2024-es, csak formalitásnak tekinthető orosz elnökválasztás előtt.

Az európaiak egyértelműen kimondták a Kreml felelősségét

„Ez nem valami nyomozás, csupán az amerikai titkosszolgálatok anyagainak hitelesítése. Ha ez így van, márpedig biztosíthatom, hogy így van, akkor az azt jelenti, hogy a berlini klinikának ez a betege az amerikai szolgálatok támogatását élvezi. […] Akkor az orosz szolgálatoknak figyelemmel kell kísérniük őt. De ez nem jelenti, hogy meg kell őt mérgezni.

Ugyan, kinek kell ő? Haha! Ha akarták volna, végigvitték volna a dolgot”

mondta 2020-ban Putyin az akkor még Németországban lábadozó Navalnijról, az ellenzéki nevének említése nélkül. Két évvel ezelőtti halála ezeket a szavakat más megvilágításba helyezi.

2020-ban Joe Biden nyerte az elnökválasztást Trumppal szemben. A demokrata elnök határozottan kiállt Putyin rendszerének kritikájával, ez köszön vissza az orosz elnök fentebb idézett szavaiból is.

Ennél most sokkal visszafogottabban kezeli Trump kormánya a jelentést Navalnij haláláról, miközben az amerikaiak meghatározó európai szövetségesei épp minden korábbinál egyértelműbben nevezik meg nemcsak Navalnij halálának módját, de a politikai felelőst is.

Valahogy sikerült kicsempészni a mintákat

Részleteket nem tudni arról, hogyan sikerült kijuttatni a vizsgálható mintákat Navalnij testéből, ahogyan azt sem, hol és pontosan mit vizsgáltak be. A novicsokos vizsgálatokba a német fegyveres erőkhöz kötött laboratóriumot vonták be, nem kizárt, hogy ezúttal is ez történt, ám erről hivatalos információ nincsen. Az öt európai ország kormányzati szintű közös jelentése azonban mutatja, hogy a legmagasabb szinten tekintik hitelt érdemlőnek az eredményeket.

„Annak az esélye, hogy sikerült megfelelő mintákat szerezni Navalnijtól, megszorozva annak az esélyével, hogy sikerült is kijuttatni az országból, megszorozva annak az esélyével, hogy találni hozzá laboratóriumot, megszorozva annak az esélyével, hogy van hozzá technikai eszközük is, szóval, értik, ez mind közel a nullával volt egyenlő” – írta Navalnij egykori közeli munkatársa. Marija Pevcsih szerint óriási szerencse, hogy sikerült kimutatni a mérgezést, ami „lehetővé tette, hogy soha többé ne kelljen hallanunk a visszataszító formulát: »halálának oka ismeretlen«. […] Pedig éppen ez volt Putyin terve, és ez a terv meghiúsult.”

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov „határozottan visszautasította” a jelentést, amelyet elfogultnak és alaptalannak nevezett. Éppen ezt tette korábban a novicsokos mérgezés idején, noha ott is egyértelműen kiderült, hogy az orosz titkosszolgálat masszívan érintett volt, ahogyan Alekszandr Litvinyenko 2006-os londoni, polóniumos megmérgezésében is.

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus a monitoron a Moszkvától mintegy 100 kilométerre lévő, pokrovi börtönben megtartott, a moszkvai Lefortovo börtönben közvetített fellebbezési tárgyalásán 2022. május 17-én – Fotó: Makszim Sipenkov / EPA / MTI
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus a monitoron a Moszkvától mintegy 100 kilométerre lévő, pokrovi börtönben megtartott, a moszkvai Lefortovo börtönben közvetített fellebbezési tárgyalásán 2022. május 17-én – Fotó: Makszim Sipenkov / EPA / MTI

Több mint egy megemlékezés

Az öt ország által kiadott jelentésnek láthatóan a szimbolikusnál nagyobb jelentősége van. Elvégre azt nem Navalnij halálának évfordulójára időzítették, hanem a müncheni biztonsági konferencia idejére. Ezzel tehát arra a szintre emelték, ahol a globális biztonságpolitikai ügyeket tárgyalják, a vezető európai országok kormányai szerint Navalnij halála ebben a kontextusban értelmezhető.

Igaz, az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború ötödik évében, az agresszor állammal szembeni nyugati szankciók ismeretében nehéz megmondani, milyen további lépést tehetnek az Ukrajna védekezését támogató európai országok a szankciók terén. Elvégre a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság már elfogatóparancsot is kiadott az orosz elnökre az ukrajnai gyermekek elhurcolása miatt.

A vegyi fegyver bevetésének tilalmáról szóló egyezmény megsértése is szóba jöhet, bár ez a vád már évekkel ezelőtt megjelent Oroszországgal szemben, még az egykori hírszerző, az Oroszországban elítélt, majd fogolycserével az Egyesült Királyságba engedett Szergej Szkripal elleni novicsokos mérgezési kísérletkor. Ő és lánya túlélte a 2018-as mérgezést – védelmük érdekében jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak –, a megtalált parfümös üvegcse miatt azonban egy brit nő életét vesztette a London melletti Salisburyben.

Kérdés, hogy Navalnij ügyében az európai vizsgálat eredménye és az öt ország kormányzati állásfoglalása mellett kiadott jelentés befolyásolja-e bármilyen szinten Trump Putyinhoz fűződő viszonyát. Az amerikai elnök az elmúlt év során inkább az orosz elnök felé hajlott, bár ezt a rá jellemző kanyarokkal tette, és a nyilatkozatok ellenére véglegesen nem vonta meg támogatását Ukrajnától. Bár az Elon Musk által irányított SpaceX-hez kötődik, de valószínűleg az sincs az amerikai kormány ellenére, hogy a milliárdos februárban a Starlink műholdas szolgáltatását elzárta az oroszok elől, alapvetően csökkentve ezzel az orosz dróntámadások hatékonyságát.

A jelentésre reagált még a müncheni biztonsági konferencián az ukrán elnök is. „Nem is bírok Vlagyimir Putyinra és az ő mérgezéses terveire gondolni, ha vannak neki ilyenek. Megpróbálok nem gondolni rájuk, különben csak erre fogok gondolni” – mondta Zelenszkij. Őt négy éve az Ukrajna ellen indított háború elején valószínűleg likvidálni akarták az orosz erők, ám az orosz villámháborús tervek hamar kudarcot vallottak.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!