Új hadihajók építését jelentette be Trump, amiket saját magáról nevezett el

1502

Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok új, erősen felfegyverzett csatahajókat állít szolgálatba, amiket róla neveznek majd el, írja a BBC. A USS Defiant hajók különböző fegyverrendszerek, köztük nukleáris robbanófejjel felszerelt, tengerről indítható rakéták hordozására is alkalmasak lesznek. Az építés várhatóan a közeljövőben megkezdődik, és Trump szerint a hajók két és fél éven belül hadrendbe állhatnak.

Az újítás része Trump az amerikai haditengerészetet bővítő tervének, ami tartalmaz mind személyzettel, mind anélkül működő eszközöket, beleértve a nagyobb, rakétákkal felszerelt hadihajókat és kisebb egységeket is. Szakértők szerint az Egyesült Államok hadiflottája jelenleg elmaradott a kínaihoz képest mind hajóépítési kapacitás, mind összkibocsátás tekintetében. Az idei év világpiaci megrendeléseinek több mint 60 százaléka kínai hajógyárakhoz került, és Kína haditengerészete már így is a világ legnagyobbja.

Trump Mar-a-Lagóban, a golfklubjában beszélt a bővítésről a sajtónak, azt mondta, hogy jóváhagyta két új csatahajó építését, a hosszabb távú terv pedig akár 25 ilyen hajó felépítését is lehetővé teszi. „Ezek lesznek a leggyorsabb, legnagyobb, és messze, százszor erősebb csatahajók” – mondta.

Az amerikai elnök beszédében Trump-osztályú hajókról beszélt, és körbevette magát látványterveket ábrázoló poszterekkel. December 19-én az amerikai haditengerészet egy másik hajóosztályt is bejelentett, amit az Egyesült Államok parti őrségének Legend-osztályú National Security Cutter hajói alapján fejlesztenek ki.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!