Csalás és korrupció miatt vádat emelt a volt uniós külügyi főképviselő ellen az Európai Ügyészség

285

Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanúja miatt vádat emeltek Federica Mogherini, az EU volt külügyi főképviselője és két másik ember ellen – közölte szerdán az Európai Ügyészség (EPPO).

Mogherinit és a két másik személyt kedden vettek őrizetbe, miután kora reggel egy uniós finanszírozású diplomataképzés ügyében házkutatásokat tartottak magánlakásokban, az Európai Külügyi Szolgálatnál, illetve a bruges-i College of Europe-nál. Az EPPO közlése szerint őrizetbe vételük után nem sokkal szabadon is engedték őket a nyomozás idejére, mivel úgy ítélték meg, hogy esetükben nem áll fenn a szökés veszélye. „Mindhárom személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg az illetékes belga bíróságok be nem bizonyítják bűnösségüket” – tették hozzá.

Az ügyet először az EU csalásellenes hivatala (OLAF) jelezte – egy kilenc hónapos diplomataképzés miatt nyomoznak, amelyet a külügyi szolgálat (az EU kvázi-külügyminisztériuma) a College of Europe-nak ítélt meg egy 2021–2022 közötti közbeszerzési eljárással. A gyanú szerint a felsőoktatási intézménynél előre értesülhettek a kiválasztási feltételekről, és már az eljárás hivatalos kiírása előtt „kellő okuk lehetett bízni abban, hogy nekik ítélik meg a projekt végrehajtását”. Az ügyészségi közlemény alapján „erős a gyanú”, hogy a folyamatnál bizalmas információk jutottak az egyik résztvevőhöz.

Mogherini mellett az ügy gyanúsítottja még a bruges-i College of Europe egyik vezető munkatársa, illetve Stefano Sannino, aki jelenleg az Európai Bizottságnál a közel-keleti, észak-afrikai és Perzsa-öböl körüli térségért felelős főigazgató, 2021 és 2024 között – azaz részben a közbeszerzés idején – a külügyi szolgálat főtitkára volt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben újságírói kérdésre reagált az ügyre. Arról beszélt, hogy neki már a múltkori külügyminiszteri értekezleten is furcsa volt, hogy senki nem említi az Ukrajnában zajló korrupciós botrányt. Szerinte most már világos, hogy „Brüsszel” azért nem kéri számon ezt Kijeven, mert „pontosan az zajlik Brüsszelben, mint ami Kijevben”.

Cikkünket frissítettük Szijjártó Péter reakciójával.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!