Független bizottságot állítanak fel a hongkongi tűz kivizsgálására, miközben már 151-re emelkedett a halálos áldozatok száma

Hongkong vezetése kedden bejelentette, független bizottságot hoznak létre, hogy kivizsgálják a múlt heti, toronyházkomplexumban történt tűz körülményeit. A Reuters azt írja, bizottság feladata lesz a katasztrófát okozó felújítási munkák felügyelete is.

„Hogy elkerüljük a hasonló tragédiák megismétlődését, bírókból álló független bizottságot fogok felállítani, amely megvizsgálja a tűz okát, gyors terjedését és a kapcsolódó kérdéseket” – mondta keddi sajtótájékoztatóján John Lee, Hongkong vezetője.

Mindeközben már 151-re nőtt a halálos áldozatok száma. A rendőrség az üggyel kapcsolatos nyomozásban eddig 13 embert vett őrizetbe emberölés gyanújával, míg a helyi korrupcióellenes szerv 12 embert tartóztatott le. Az egyelőre nem világos, hogy van-e átfedés közöttük.

A hét leégett toronyból eddig öt átkutatásával végeztek: a lépcsőházakban és a tetőn találták meg azoknak a lakóknak a holttestét, akik menekülni próbáltak a lángok elől, de csapdába estek. Mintegy 30 embert még mindig eltűntként tartanak számon, a legsúlyosabban sérült toronyházak átkutatása pedig még hátravan, ez akár heteket is igénybe vehet. A hatóságok szerint a tűzben több mint 60 háziállat is elpusztult.

Miközben egyre többen követelnek átláthatóságot és elszámoltatást a tragédiával kapcsolatban, Peking és Hongkong hangsúlyozta, a katasztrófa politizálására tett kísérleteket szigorúan büntetni fogják. Bár múlt héten a pártok ideiglenesen felfüggesztették a kampánytevékenységüket, egyelőre úgy tűnik, megtartják a vasárnapra tervezett választásokat.

A komplexum tornyait körülvevő bambusz állványzatot borító, a tűzbiztonsági előírásoknak nem megfelelő, nem megfelelő minőségű háló hozzájárult a tűz gyors terjedéséhez – közölték a hatóságok hétfőn a CNN beszámolója szerint. Mindezt azután, hogy a hongkongi biztonságügyi miniszter pénteken arról beszélt, hogy a bambuszállványzatot borító háló a vizsgálatok alapján nem gyúlékony anyagból készült, és a tűz gyors terjedéséért az ablakokra rakott hungarocell táblák lehetnek a felelősek, amik könnyen és magas hőmérsékleten égnek.

A tűzről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!