Spanyolországban mára teljesen megszokottá vált, hogy az emberek felnőttkorukban is a szüleikkel élnek. A 20-40 év közöttiek több mint a negyede a szüleivel él, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy ez európai viszonylatban elfogadottabb szokás a mediterrán országokban. Spanyolországban ez annyira mindennaposnak számít, hogy tévésorozatokat is erre a jelenségre építenek.
Az Arténak nyilatkozó Núria egyike azoknak a 18 és 34 közötti fiataloknak, akik a még mindig a szülői házban laknak. Ez szerinte nemcsak anyagilag, hanem a házimunka szempontjából is előnyös neki. Nem mintha ő nem vágyna az önállósodásra, de a lakhatás olyan drága, hogy ezt nem engedheti meg magának. A lakbéremelések nem segítik az elköltözni vágyó fiatalokat, akik időnként tüntetnek, hátha intéz nekik valamit a spanyol kormány.
Ezt a műsort az Arte európai platform készíti, és az EMOVE Hálózat nevű európai médiatársuláson keresztül kilenc nyelven teszi elérhetővé. A hálózatot az Arte koordinálja, és a spanyol El País, a lengyel Gazeta Wyborcza, az olasz Internazionale, a litván Ir, a román Sinopsis (BIRN), a görög Kathimerini és a belga Le Soir mellett a Telex is tagja. A társulás uniós finanszírozásban részesül, miután a DG CNECT „európai médiaközpontok” létrehozására irányuló felhívást tett közzé az EU-s multimédia-cselekvések keretei közt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!