Orbánnak házigazdaként siker, Putyinnak kényszer, de Trumpnak is óvakodnia kell egy második Alaszkától

Még nem tudni mikor, de bizonyos, hogy hamarosan Budapesten találkozik az Egyesült Államok és Oroszország elnöke. A helyszínt Donald Trump nevezte meg egyértelműen egy Truth Socialre kirakott posztjában, majd Vlagyimir Putyin tanácsadója közölte, hogy a Kreml támogatta a javaslatot. „Magyarországon fogunk találkozni. Orbán Viktor lesz a házigazda” – mondta Trump később újságíróknak. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy tájékoztatni fogja a fejleményekről a pénteken a Fehér Házba érkező Volodimir Zelenszkijt.

A budapesti csúcstalálkozó időpontjáról a két ország külügyminiszterének találkozóján egyeztetnek – igaz, egyelőre Marco Rubio és Szergej Lavrov megbeszélésének helyszíne és időpontja sem tisztázott, csak annyit tudni, hogy a jövő héten lesz.

A csúcstalálkozó idejére Budapest lesz a világ közepe, de az kérdés, hogy mit hozhat Trump és Putyin tárgyalása az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború rendezésében, különösen a béke vagy akár csak a tűzszünet szempontjából eredménytelen, az orosz elnököt inkább a harcok fokozására bátorító augusztusi alaszkai megbeszélés ismeretében.

Putyinnak az előző találkozó jobb volt

Trump az alaszkai találkozó után három nappal Zelenszkijt és európai vezetőket fogadott Washingtonban, hogy az ukrajnai békéről tárgyaljanak. Ennek végén Trump megkezdte egy találkozó szervezését az orosz és az ukrán elnök között, jelezve, hogy később ő is csatlakozna egy háromoldalú megbeszéléshez. Ebből azonban azóta sem lett semmi, és nem látszik, hogy közelebb került volna a háború vége.

Ehelyett Moszkva csak fokozta az ukrán városok elleni rakéta- és dróncsapásokat, a tél beállta előtt az energetikai infrastruktúrát, valamint újonnan a vasutakat célozva. Ukrajna pedig Oroszország olajipari létesítményeit támadta, több régióban már üzemanyaghiányt okozva ezzel.

Az alaszkai megbeszélés után Moszkva nem is tartotta fontosnak az újabb találkozót, mire Trump felgyorsította közeledését az ukrán vezetéshez, amelyet már egyébként is fokozatosan egyre pozitívabban ítélt meg. Putyin minden bizonnyal azért is hajlandó ismét tárgyalóasztalhoz ülni Trumppal, mert az amerikai elnök komolyan fontolgatja, hogy az akár kétezer kilométer hatótávolságú, nagy erejű és pontosságú Tomahawk robotrepülőgépeket ad át Ukrajnának. Részben ennek megvitatására fogadja is pénteken Trump Washingtonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Új helyzetet jelent augusztushoz képest az is, hogy a Trump által javasolt béketerv első fázisában foglalt tűzszünettel egyelőre nyugvópontra jutottak a gázai harcok is, és ebben nem volt szükség a térségben – Iránban, Szíriában – az elmúlt években csak pozíciókat veszítő oroszokra. Nem is voltak ott Sarm-es-Sejkben, ahol Trump körül nyugati és arab államok sokasága gyűlt össze. Ezzel együtt Moszkva üdvözölte a megállapodást, Putyin telefonon gratulált is Trumpnak. A Kremlnek azonban valójában kedvező volt az Ukrajnáról a fókuszt elterelő közel-keleti konfliktus forró szakasza, enélkül Trumpnak több lehetősége van figyelemmel kísérni az ukrajnai háborút.

Nem tudni tehát, hogy mit hoz az újabb Trump–Putyin-találkozó, a Sarm-es-Sejkbe is meghívott Orbán Viktornak azonban mindenképpen nagy presztízst jelent egy ilyen magas szintű találkozó házigazdájaként fogadni a két elnököt.

Ha Európában, akkor csakis Orbán Budapestjén

A magyar kormányfő jelezte is, hogy készen áll a találkozó megszervezésére. „Telefonon egyeztettem Trump elnökkel. Az előkészületeket megkezdtük. Magyarország a béke szigete!” – írta Facebook-bejegyzésében.

Ha a két ország vezetője döntött arról hogy találkoznak és azt Európában teszik, akkor Orbánnak eleve jó esélye volt arra, hogy a választás Magyarországra essen, politikailag és a nemzetközi jog szempontjából is – igaz, mindkettőhöz valójában látványosan szembe is kellett mennie azokkal a szövetségi rendszerekkel, amelyeknek tagja, legyen szó a NATO-ról és az EU-ról.

Putyin többször maga is utalt arra, hogy Budapest megfelelő helyszín lenne az amerikaiakkal való találkozóra és nagy elismeréssel beszélt Orbánról – legutóbb október elején a Valdaj nemzetközi vitaklub eseményén szólt szokatlan közvetlenséggel a magyarországi választásokról, kijelentve, hogy ha a „magyarok magyarok akarnak maradni”, „nem pedig Von der Leyenekké válni”, akkor bizonyosan Orbánt támogatják.

A háborút elindító ország vezetőjének effajta kiállása egy EU-s ország kormányfője mellett persze kétes dicsőséget is jelent, és könnyen értelmezhető annak bizonyítékaként, hogy Orbán a Kreml érdekeinek megfelelő politikát folytat a szövetségben, amikor kiáll az orosz kőolaj- és földgázimport fenntartása mellett, vétóval fenyeget egy-egy újabb, Oroszországot érintő EU-s szankció elfogadása előtt vagy amikor Ukrajna pénzügyi támogatásáról kell döntenie konszenzussal a 27 tagállamnak.

Szijjártó Péter rendszeresen tárgyal Moszkvában, legutóbb szerdán beszélt arról sikerként a magyar külgazdasági és külügyminiszter, hogy Magyarország rekordösszegért vásárolt földgázt Oroszországtól, valamint hogy továbbra is számít a magyar fél az orosz kőolajra az energiabiztonság jegyében – pedig a magyar kormány ragaszkodása az orosz energiaforrásokhoz nem feltétlenül jelenti, hogy azok túlsúlyán nem lehetne csökkenteni.

Bizonyára azt is jó pontként jegyezte fel Orbánnak Putyin, hogy a kormányfő ellenzi azt a felvetést, hogy az EU az Oroszország ellen védekező Ukrajna támogatására használja fel a unió területén lévő 250 milliárd eurós befagyasztott orosz vagyon hozamát. Orbán nemcsak ellenzi az ötletet, de minden korábbi utalás nélkül csütörtökön közölte, hogy „felvette a kapcsolatot az oroszokkal” az iránt érdeklődve, hogy egy ilyen döntés esetén milyen, az Oroszországban lévő magyar érdekeltségeket érintő orosz válaszlépésre lehet számítani. Arról nem beszélt, hogy Moszkvából milyen választ kapott, ahogy arról sem, pontosan kivel vagy kikkel vette fel a kapcsolatot.

A magyar kormány fenti gesztusai, energiapolitikája, az Ukrajnával szembeni konfrontációja, az ukrán EU- és NATO-tagságának elvi elutasítása, az EU-t érintő, háborúpártiságról szóló vádja, a NATO északi bővítésekor a svédek belépését egy éven át lassító akciója mind bizonyosan szerepet játszottak abban, hogy Putyin tőle mindenképp szokatlan módon ennyire keblére öleljen egy európai politikust.

De ahhoz, hogy orosz részről szóba jöhessen Budapest a Trumppal való találkozó helyszíneként, minden bizonnyal az is kellett, hogy Magyarország az EU tagjai közül egyetlenként kezdeményezze kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) –

azaz területén nem ismeri el annak joghatóságát, így semmi sem kötelezi arra, hogy érvényt szerezzen a Putyin ellen érvényben lévő elfogatóparancsnak, amelyet az ICC az ukrajnai gyerekek Oroszországba való elhurcolása miatt adott ki 2023-ban.

A magyar kormány már az idén májusi kilépés előtt jogi kifogásokra hivatkozva jelezte, hogy egyébként sem szerezne érvényt az elfogatóparancsnak az orosz elnök látogatása esetén – ahogy nem szerzett érvényt az ICC elfogatóparancsának Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő látogatásakor sem –, de Putyin szempontjából igazán tiszta helyzetet Magyarország kilépésének megkezdése teremtett.

Orbán jól barátkozott Trumppal

Trumpnak ilyen aggályai nem voltak Budapesttel kapcsolatban, az Egyesült Államok egyébként nem is tagja az ICC-nek, nála a magyar fővárost bizonyosan Orbánnal való személyes kapcsolata tette fel a térképre. Az Egyesült Államok elnökének fehér házi visszatéréséhez Orbán már az elnökválasztás előtt nagy reményeket fűzött – más kérdés, hogy ennek gyakorlati haszna Trump EU-ra is kiterjedő globális vámháborúja miatt nem látszik –, és hivatalba lépése óta is nagy elismeréssel szól róla, „békepárti politikáját” szembeállítva az EU „háborúpárti politikájával”, akkor is, amikor az EU-hoz hasonlóan Trump is fontosnak tartotta az Oroszországgal szembeni szankciókat.

Az elnök mindezt többször támogató nyilatkozattal viszonozta, majd legutóbb azzal, hogy Közép-Európából egyedül Orbánt hívta meg az izraeli–palesztin konfliktusban egyelőre nyugvópontot hozó tűzszünet után az egyiptomi Sarm-es-Sejkben szervezett békecsúcsra, ahol Trump fantasztikus, remek vezetőnek nevezte őt.

Azt is kijelentette, hogy az amerikai vezetés Orbánt 100 százalékban támogatja a 2026-os országgyűlési választásokon, azon még jobban fog szerepelni, mint az előzőn, amin sorozatban negyedszer nyert kétharmaddal. Viszonzás az is, hogy Trump november 8-án fogadja Orbánt a Fehér Házban – legalábbis a kormányfő bekapcsolva felejtett mikrofon mellett mondott szavai szerint. A Trump–Putyin-találkozó bejelentése azt is jelenti, hogy Orbán minden bizonnyal előbb találkozik az amerikai elnökkel Budapesten, mint Washingtonban.

Volt már Budapest fontos házigazda

Kétoldalú orosz–amerikai találkozó Budapesten először lesz, de a nemzetközi biztonsági rendszert befolyásoló, Oroszország és Ukrajna viszonyát meghatározó rendezvénynek volt már helyszíne a magyar főváros.

1994. december 5-én itt írták alá a Budapesti Memorandumot, amelyen a posztszovjet Ukrajna – a szintén jelen lévő Belarusszal és Kazahsztánnal együtt – lemondott a Szovjetunió felbomlása után területén maradt atomarzenálról Moszkva javára, amely révén Ukrajna három éven át formálisan a töltetek 1700 darabos állományát tekintve a világ harmadik atomhatalma volt. Ez akkor több volt, mint a francia, brit és kínai arzenál együtt.

Cserébe Oroszország megerősítette, hogy elismeri Ukrajna határait – elfogadva a Krím ukrajnai fennhatóságát is. A memorandumot Budapesten az akkori ukrán elnök Leonyid Kravcsuk mellett a brit kormányfő, John Major, valamint Bill Clinton amerikai és Borisz Jelcin orosz elnökök írták alá. Egy külön dokumentumban ehhez csatlakozott Franciaország és Kína is. A memorandumról itt olvashat bővebben.

Ha Budapest nem is, de a térségből Pozsony adott már helyt orosz–amerikai elnöki találkozónak is: 2005 februárjában a szlovák fővárosba utazott a két elnök. Orosz részről akkor is Putyin volt a tárgyaló fél – 2000. január 1-je óta elnök, csak 2008 és 2012 között tett egy kis kormányfői kitérőt az alkotmányos kiskapu kijátszására –, amerikai részről pedig George W. Bush volt jelen. Igaz, az még Oroszország és a Nyugat kapcsolatának sokkal szívélyesebb időszakában történt.

Azóta rengeteg minden változott, túl azon, hogy Trump két ciklusát beszámítva négy elnökváltás volt az Egyesült Államokban: 2006-ban Putyin elmondta a Moszkva és a Nyugat kapcsolatában mérföldkőnek tekintett müncheni beszédét, amelyben az orosz elnök felsorolta Oroszország geopolitikai sérelmeit, majd jött 2008, a grúz–orosz ötnapos háború, amely után Oroszország elismerte a lényegében orosz protektorátusként működő Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, 2014-ben a Krím elfoglalásával megkezdődött Ukrajna és Oroszország konfliktusa, amely 2022-re teljes értékű háborúvá szélesedett az orosz hadsereg támadásával.

Mire jó az újabb találkozó?

Trump semmit nem ért el azzal, hogy augusztusban Alaszkában fogadta Putyint, az orosz elnök viszont annál többet, így kérdés, mit hozhat az újabb kísérlet. Augusztusban Putyin sikerként könyvelhette el önmagában a találkozót azért is, mert ez zárójelbe tette nyugati elszigeteltségét, erősítette a Kreml narratíváját, hogy Ukrajnában Oroszország valójában a nyugatiak proxyháborúját vívja és a háború lezárása Moszkva és Washington között dől el – nem pedig Kijevvel vagy az európaiakkal tárgyalva. Emellett szimbolikusan visszaadott valamit Oroszországnak a Szovjetunió szétesése után elvesztett szuperhatalmi státuszból, amelynek ma már csak az amerikaiakéval összevethető orosz atomarzenál ad némi alapot.

A háború intenzitása a találkozó után nem csökkent, sőt, Putyin fokozta a rakéta- és dróntámadásokat Ukrajna hátországa, civil infrastruktúrája ellen. Trump a találkozó előtt azzal fenyegetőzött, hogy nagyon komoly lépéseket tesz, ha Oroszország nem tesz a béke felé vezető lépéseket, ehhez képest a megbeszélések végén magáévá tette Putyin álláspontját, hogy nincs is szükség a tűzszünetre, inkább a végső békemegállapodásra kell törekedni, miközben folytatódhatott a háború. Az orosz nyomás csak nőtt a kelet-ukrajnai frontvonalon is.

Csakhogy ez a nyomás óriási veszteségek árán kis területi nyereségeket jelentett, anélkül, hogy az ukrán védelmi vonalak összeomlottak volna. Putyin tehát katonailag nem került közelebb eredeti céljához – Ukrajna teljes tengerparti területének elfoglalásához, a maradék Ukrajna demilitarizálásához, kapitulációjához, amely után egy lojális kormányt juttatott volna hatalomra.

A Tomahawk rakétákat emlegetni is elég

Az idő Putyinnak sem dolgozik, a gazdaság növekedését már csak a hadiipar fűti, ami valódi gyarapodást nem jelent, hiszen a termelés a fronton hamar semmivé lesz. A civil termelés nem nő, a szankciók miatt az energiahordozók exportjából származó bevétel csökken, eközben az orosz hátországban egyre több sikeres dróntámadást könyvelhetett el Ukrajna orosz katonai objektumok, stratégiai repülők, olajfinomítók ellen, fennakadásokat okozva ezzel az orosz üzemanyag-ellátásban is.

Ezek az ukrán akciók válhatnának még hatékonyabbakká, ha Trump valóban hozzájárulna ahhoz, hogy Tomahawk-rakétákat ad át Ukrajnának.

Azt már korábban jóváhagyta a Trump-kormányzat, hogy Ukrajna 3350 amerikai gyártmányú, ERAM besorolású rakétát vásároljon az Egyesült Államoktól, nagyrészt európai finanszírozás mellett. Ezek hatótávolsága azonban 400 kilométer. Mellesleg a Trump alatt is biztosított – nagyrészt európai országok forrásából finanszírozott – amerikai fegyverszállítmányokat a magyar kormány nem nevezi háborúpártinak, míg a hasonló európai szállítmányokat igen. A Zelenszkij által kért Tomahawkok hatótávolsága 1600-2500 kilométer között mozog, egy rakéta ára pedig 700-800 ezer dollár (kb. 233-267 millió forint) körül.

A Tomahawkokkal Ukrajna újabb csapásmérő képességre tenne szert, de ennek gyakorlati korlátai vannak: amennyiben Trump ezt jóváhagyja, az amerikaiak 20-50 rakétát ajánlanának fel saját, 4150 darabos készletükből, amelynek bővítése lassú, 2026-ra az amerikai hadsereg 57 újabb rakéta beszerzését tervezte – írta a Financial Times. Kérdés az is, hogy mennyi szárazföldi Typhon rakétaindító rendszert kapna Ukrajna megfelelő kiképzéssel a Tomahawk rakéták elindításához – jegyezte meg a New York Times.

„Ha a háború nem rendeződik, küldhetek Tomahawkot [Ukrajnának]. … Megtehetjük. Nem feltétlenül tesszük, de megtehetjük” – mondta még vasárnap Trump. A Tomahawkok megjelenését Oroszország hangosan ellenzi, a háború eszkalációjára figyelmeztetve. A Kreml felvetette azt is, hogy azt ilyenek indítását potenciális nukleáris támadásként is értékelheti – mivel annak hordozására is képes a rakéta.

Az orosz reakció és Trump hangos gondolkodása a rakéták átadásáról Ukrajnának azt is mutatja, hogy az amerikai elnök tárgyalási taktikai lépésként emlegetheti a Tomahawkokat, bízva abban, hogy ez is érdemi kompromisszumok felé terelheti Putyint, akiről Trump már többször csalódottan nyilatkozott – bár ilyenkor is barátjának nevezve –, mondván, valójában nem is akarja lezárni a háborút.

Trump közel-keleti sikerének nem örül a Kreml

A Tomahawkok ügye mellett van egy másik tényező is, amely Putyint arra sarkallhatja, hogy tárgyalóasztalhoz üljön Trumppal. Nem feltétlenül azért, hogy engedjen, hiszen nem ért el eddig olyan eredményt, amelyet otthon teljes győzelemként adhat el, amelyért megérte a súlyos sebesültekkel és halottakkal összesen egymilliós orosz veszteség, hanem azért, hogy újra elnyerje a csütörtöki telefonbeszélgetésük után is nagyon pozitívan nyilatkozó Trump szimpátiáját.

Ez a tényező a Hamász és Izrael közötti tűzszünet, amelyet Trump hozott tető alá, hazajuttatva az utolsó húsz, életben maradt izraeli túszt is. A Kremlnek hasznára vált a közel-keleti fegyveres konfliktus, mert elvitte a fókuszt Ukrajnáról. A Hamász véres október 7-i terrortámadására válaszul indított izraeli háború a Gázai övezetben, majd a célzott támadások Libanonban a Hezbollah ellen, és a két terrorista szervezetet támogató Irán elleni tizenkét napos háború megrengette Oroszország pozícióit.

A tíz éven át orosz erőkkel életben tartott, Irán támogatását is élvező szíriai rezsim összeomlott, Irán érdekében sem tudott közbelépni, amit az Oroszországot az Ukrajna elleni háború első szakaszában Sahid-drónszállítmányokkal segítő teokratikus rezsim csalódottan vett tudomásul. Eközben Moszkva befolyása gyengült Örményországban, nyíltan ellenséges lett a viszonya Azerbajdzsánnal is, miközben a két utóbbi országot Trump közelebb hozta egymáshoz, ha nem is békítette ki őket az azeri győzelemmel zárult hegyi-karabahi háború után.

Az is azt mutatja, hogy Putyinnak szüksége van a találkozóra, hogy lényegében azt is elengedte a füle mellett, amikor Trump az ukrajnai háborúba negyedik évébe beleragadt Oroszországot papírtigrisnek nevezte.

Az is jelzésértékű, hogy a budapesti helyszínről azon a két és fél órás telefonos megbeszélésen egyeztek meg, amelyet az orosz elnök kezdeményezett. Ez volt Trump januári hivatalba lépése óta a nyolcadik ilyen közvetlen telefonos megbeszélés, két hónap után az első.

Trump és Putyin szerint is tartalmas volt a beszélgetés az ukrajnai rendezésről – miközben Oroszország az azt megelőző 24 órában több tucat rakétával és 300 drónnal támadta Ukrajnát. Az orosz elnöki tanácsadó, Jurij Usakov szerint a Tomahawkok ukrajnai beszerzését az orosz fél ellenzi, Putyin szerint rontja a béketárgyalások esélyeit, miközben érdemben nem hat a katonai helyzetre. Ezen kívül arról beszéltek, hogy milyen kölcsönös gazdasági, kereskedelmi lehetőségei vannak a két országnak. Hasonlóról, például az északi sarkkörön túli ásványkincsek közös kitermeléséről az orosz fél már korábban is említést tett, amikor Trump kezdeményezésére Szaúd-Arábiában zajlottak külügyminiszteri szintű orosz–amerikai tárgyalások.

Kérdés, hogy Putyin meg tudja-e ismételni az alaszkai sikert, és egy időre megint megnyerni magának Trumpot vagy ezúttal valódi kompromisszumot kell kínálnia, legalább egy érdemi tűzszünet formájában. Az bizonyos, hogy ezúttal nehezebb dolga lesz, mint Alaszkában volt.