Putyin a globális délnek számolt be az útjáról
Miközben Trump a washingtoni találkozóra készül Zelenszkijjel és az EU és a NATO meghatározó európai tagjainak vezetőivel, Putyin is talált partnereket, akiknek beszámolhat a pénteki alaszkai találkozóról. Brazília, India és Dél-Afrika elnökei mellett telefonon beszélt Tadzsikisztán és Kirgizisztán vezetőivel, akik mindannyian megköszönték, hogy az orosz elnök megosztotta velük információit – derült ki a Ria Novosztyi tudósításából. Az öt ország nem véletlen, az első három a Kínával és Oroszországgal együtt a BRICS tagja – közöttük India egyre fontosabb felvásárlója az orosz kőolajnak, miután a nyugati piacokról a szankciók miatt egyre inkább kiszorult –, a két utóbbi pedig a Szovjetunió volt tagköztársasága volt. A közép-ázsiai térség legszegényebb két posztszovjet országa azért is fontos Moszkvának, mert Kazahsztán saját nyersanyagai révén jóval önállóbb, a Kremltől óvatosan távolságtartó, de Üzbegisztán és Türkmenisztán is egyre intenzívebb kapcsolatot ápol Kínával, ahová már közvetlen vezetéken is szállítanak energiahordozót, így nem szorulnak rá az orosz hálózatra, ráadásul versenytársak is a kínai energiapiacon.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!