Nagyon úgy tűnik, hogy szovjetuniós felsőben érkezett az orosz külügyminiszter Alaszkába

3306

A közösségi médiában és a CNN-en is megjelent felvételek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a CCCP-felirat, vagyis a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének cirill betűs rövidítése szerepel azon a pulóveren, amiben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Alaszkába érkezett.

Kutatómunkánk alapján egészen pontosan erről az egyébként női felsőről lehet szó, amit átszámolva most 10 ezer forint körüli összegért lehet megvásárolni. Ez látszik az orosz külügyminisztérium X-oldalán megosztott videón is, amiben az Anchorage-ba megérkező Lavrovot kérdezik a pénteki Trump–Putyin-találkozó lehetséges kimeneteleiről.

A kérdéses felső felett pufimellényt viselő külügyminiszter azt mondta, Oroszország sosem találgat, de az álláspontjuk tiszta, azt fogják képviselni. Szerinte már a múlt heti Putyin–Witkoff-találkozó is sikeres volt és reméli, hogy a pénteki is hasonlóan produktív lesz. A CNN azt írja, már Putyin is úton van Alaszka felé, az orosz elnök azonban útközben megállt a távol-keleti Magadanban, ahol egy ipari üzemet és a régió kormányzóját látogatja meg.

Előző hétvégén derült ki, hogy hat év után újra találkozik Vlagyimir Putyin és Donald Trump: az orosz és az amerikai elnök egy alaszkai katonai bázison ül tárgyalóasztalhoz egymással, magyar idő szerint pénteken 21 órakor. Az amerikai elnök csütörtökön azt mondta, csereberére számít a találkozó után, amit egy sakkjátszmához hasonlított. Hozzátette, van 25 százalék esélye annak, hogy a tárgyalás kudarcba fullad. A találkozó jelentőségéről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!