Putyin menesztette a külügyminiszter-helyettesét
Mihail Bogdanovot szerdán felmentették külügyminiszter-helyettesi tisztségéből, illetve Vlagyimir Puyin Közel-Keletért és afrikai országokért felelős különleges megbízottjának pozíciójából – írja az MTI.
„Mihail Leonyidovics Bogdanovot felmentik az Oroszországi Föderáció külügyminiszter-helyettesi posztjából. Ez a rendelet aláírása napján lép hatályba” – olvasható az egyik dokumentumban, míg a másik az elnöki különmegbízotti pozíciójából való felmentéséről rendelkezik.
A többszörösen kitüntetett karrierdiplomata 1974-től teljesített szolgálatot az orosz külügyminisztériumban. 1997-től 2002-ig Izraelben, 2005-től 2011-ig Egyiptomban szolgált nagykövetként. 2011-től külügyminiszter-helyettes, 2012-től pedig az orosz elnök Közel-Keletért, majd 2014-től afrikai országokért is felelős különleges megbízottja volt.
Putyin nemrég az orosz közlekedési minisztert is menesztette, Roman Sztarovojtot néhány órával azután saját autója közelében holtan találták, a hivatalos jelentések szerint öngyilkos lett. Halála még úgy is kirívó, hogy az orosz–ukrán háború kezdete óta számos üzletember, hivatalnok lett hivatalosan öngyilkos, vagyis halt meg felettébb gyanús körülmények között. Sztarovojt sorsa, függetlenül attól, hogy valóban öngyilkos lett vagy megölték, még jobban elbizonytalaníthatja az orosz állampárti elitet.
Ma már nem csak a kiugrott titkosszolgák, mint Alekszandr Litvinyenko vagy az angliai novicsokos mérgezést végül szerencsésen átvészelt Szergej Szkripal; ellenzéki vezetők, mint a Kreml közelében az utcán agyonlőtt Borisz Nyemcov vagy a novicsokot is túlélt, de börtönében végül meghalt Alekszej Navalnij; esetleg újságírók, mint az otthonánál még 2006-ban agyonlőtt Anna Politkovszkaja tarthatnak attól, hogy az életükre törnek. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!