NAÜ-igazgató: Az amerikai támadás legfeljebb hónapokra akasztotta meg az iráni atomprogramot

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója azt mondta, hogy az most a legfontosabb, hogy a NAÜ szakemberei visszatérhessenek az iráni nukleáris létesítményekbe, hogy felmérhessék az azokban keletkezett károkat – írja az al-Dzsazíra.

Azt is kijelentette, hogy fontos lenne egy hosszú távú megoldást találni az iráni atomprogram problémájára, mert az ügynökség információi szerint az amerikai kormány állításaival szemben a bombázás nem évtizedekre, hanem legfeljebb hónapokra vetette azt vissza.

Eközben az iráni parlament megszavazott egy javaslatot, ami felfüggesztené a Teherán és a NAÜ közötti együttműködést.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!