„Igen, a nukleáris létesítményeink súlyos károkat szenvedtek” – mondta az iráni külügyminisztérium szóvivője az al-Dzsazírának. Ezt nem tartja meglepőnek, hiszen Izrael és az USA is támadásokat intézett a létesítmények ellen. Hozzátette, hogy az iráni atomenergia-ügynökség szakemberei dolgoznak az üzemek helyreállításán.
Egy, az ABC Newsnak nyilatkozó izraeli tisztviselők szerint azonban nem volt olyan sikeres az amerikai bombázás, mint szerették volna, és valószínűleg hónapokba telik majd, hogy begyűjtsék a helyzet pontos felméréséhez szükséges információt – már ha be tudják gyűjteni. Eközben egy másik izraeli forrás azt mondta a médiumnak, hogy a támadás igenis sikeres volt, „elvégezte, amit vártunk tőle”.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás