Amerikai külügyi szóvivő: Trump elégedett a tűzszünet jelenlegi állapotával

Az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint kedd délután tartott tájékoztatót, ahol Tammy Bruce külügyi szóvivő beszélt a sajtó előtt. Bruce azzal kezdte, hogy az elmúlt napokban bebizonyosodott: Donald Trump komolyan gondolja, amit mond, Amerikát helyezi előtérbe, és elhozza a békét. Bruce több kérdést is kapott, természetesen kérdezték az iráni helyzetről és a tűzszünetről is.

A szóvivő kiemelte, „Trumpnál sosem kell találgatniuk, hogy mit gondol, mert ő az egyik legtranszparensebb ember, akit ismernek”, aztán azt mondta, egy ilyen tűzszünet mindig törékeny, de az amerikai elnök véleménye nyilvánvaló – le akarta zárni a háborút. Arra a kérdésre, hogy feloldhatják-e a szankciókat, azt mondta, nem akar találgatni, de Trump egy vérbeli üzletember, és olyan politikát fog folytatni, amely jó lesz az amerikaiaknak.

Bruce azt is elmondta, Trump elégedett a tűzszünet jelenlegi állapotával.

Egy esetleges rezsimváltásról is kérdezték, miután az elmúlt napokban több erre vonatkozó nyilatkozat is napvilágot látott, és maga Trump is egymásnak látszólag ellentmondó kijelentéseket tett erről. Mint mondta, az amerikai külügy véleménye az, hogy egy ország sorsa azoknak az embereknek a kezében kell, hogy legyen, akik ott élnek. Ez egyébként azért is érdekes kérdés, mert a BBC helyszíni tudósítója szerint vannak irániak, akik most azt gondolják, hogy Amerika cserben hagyta őket.

Bruce szerint az iráni helyzetnek évtizedes története van, vissza lehet nézni, hogy mit csináltak korábbi adminisztrációk, de szerinte Donald Trump egy békés világot hagyott hátra, és egy olyat vett át, amely az átbillenés szélén volt. Most arra fókuszálnak, hogy megállapítsák, hogy állnak a dolgok, és helyretegyék őket.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!