Véget értek az iráni és az európai külügyminiszterek közt folyó tárgyalások, Teherán nyitott a folytatásra
Véget értek az európai külügyminiszterek és az iráni kollégájuk közt zajló genfi tárgyalások.
Az Európai Bizottság alelnöke rövid nyilatkozatot adott a médiának. Ebben arról beszélt, hogy a regionális eszkaláció „senkinek sem használ”, és folytatni kell a megbeszéléseket. Kaja Kallas hozzátette, hogy mindkét fél megállapodott abban, hogy megvitatják a nukleáris, és az egyéb szélesebb körű kérdéseket.
David Lammy brit külügyminiszter szerint az egyértelmű volt, hogy Iránnak nem lehet atomfegyvere. „Sürgetjük Iránt, hogy folytassa a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal” – mondja Lammy, hozzátéve, hogy ezekben a veszélyes pillanatokban rendkívül fontos, hogy ne kerüljön sor az Irán és Izrael közötti konfliktus regionális eszkalálódására.
Johann Wadephul német külügyminiszter azt mondta: fontos lenne, hogy az Egyesült Államok is részt vegyen a további tárgyalásokban.
Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter azzal fejezte be a tájékoztatót, hogy a diplomáciai kezdeményezésnek kell előkészítenie a tárgyalások útját. Elmondása szerint Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter kijelentette, hogy kész a tárgyalások folytatására.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom