Netanjahu: Trump döntése, hogy beszáll-e a háborúba, vagy sem

Helyi idő szerint csütörtök késő este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott, amiben többek között Donald Trump kéthetes kijelentéséről is beszélt – írja a TImes of Israel. A Fehér Ház csütörtökön jelentette be, hogy az elnök a következő két hét során valamikor dönt majd arról, hogy beszállnak-e Izrael mellett a háborúba, vagy sem.

Mikor Netanjahut csütörtökön erről kérdezték, azt válaszolta, hogy az amerikai elnök dönti el, hogy mit lép az USA. Ez azonban nem teljesen igaz. Az amerikai alkotmány szerint a kongresszus dönt arról, hogy hadat üzennek-e, bár a jelenlegi helyzet Trumpnak kedvez, hiszen a saját pártja van többségben a képviselőházban és a szenátusban is. Bár arra a kérdésre, hogy kérne-e engedélyt a megválasztott törvényhozóktól, Trump eddig nem válaszolt egyértelműen.

„Azt teszi majd, ami jó az USA-nak, én pedig azt, ami jó Izraelnek. Ahogy a mondás is tartja, minden hozzájárulás segít”

– mondta az izraeli miniszterelnök.

A Trumppal folytatott telefonbeszélgetéseibe nem volt hajlandó belemenni, de megjegyezte, hogy szinte naponta beszélnek. Úgy gondolja, hogy majd egyszer eljön az ideje, hogy nyilvánosságra hozzák a beszélgetések leiratait, de még nem tartunk ott.

Hozzátette, hogy a korábbi vezetéssel ellentétben Trump kormánya elismerte Izrael önvédelemhez való jogát, és egyszer sem próbálták meg megállítani. Kijelentette, hogy az USA nélkül is hajlandó küzdeni Iránnal.

A háború állásáról megjegyezte, hogy az információi szerint már az iráni rakétakilövő állomások felét elpusztították, így csökken az iráni támadások veszélye. Mindezt azonban lehetetlen független forrásból megerősíteni.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!