NAÜ: Megsérült a hondábi nukleáris létesítmény, de nincs sugárzás
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint megsérült a hondábi nehézvíz-kutató reaktor létesítménye a kora reggeli izraeli támadásban, de mivel a komplexum még építés alatt áll, nem tároltak nukleáris anyagokat, így nem kell tartani a megnövekedő sugárzástól – írja az al-Dzsazíra.
A NAÜ közlése szerint több fontos épület is megsérült, köztük a tisztító egység. A létesítményt Araknak is szokták nevezni, és Izrael már több napja támadja.
A Teherántól 250 kilométerre fekvő célpont támadására előre figyelmeztetett Izrael az X-en, így azt az irániak előtte kiürítették. Izrael szerint Arak azon részét támadta, ahol az atomfegyverekhez felhasználható plutóniumot tudtak előállítani.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) arra kérte Izraelt, hogy ne támadjon iráni nukleáris létesítményeket. Az iráni állami tévé már korábban közölte, nem szabadult ki sugárzás a bombázás során. A NAÜ ellenőreit május közepe óta nem engedte Arakba Irán, így nem tudni pontosan, mennyi plutónium halmozódott ott fel azóta.
A nehézvíz lényegében az atomreaktorok hűtésére szolgál, melléktermékként plutóniumot hoz létre, ami felhasználható atomfegyverekhez. Így a dúsított urán mellett – amit Natanzban és Fordóban állítanak elő – ez is egy útja lehetne, hogy Teherán nukleáris fegyverhez jusson. Irán a Politico szerint a 2015-ös atomalku eredményeképp belement, hogy újratervezze a létesítményt, megfelelve az előírásoknak. Akkoriban az egyezményben részes Nagy-Britannia is segített Iránnak, hogy kevesebb plutónium keletkezzen. Irán pedig a megegyezés értelmében igyekezett eladni a nehézvizet, amiből az Egyesült Államok is vett 32 tonnát 8 millió dollárért. Az iráni atomprogramról és annak létesítményeiről itt írtunk részletesen.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!