Az IDF vezérkari főnöke szerint Izraelnek fel kell készülnie arra, hogy elhúzódik az iráni hadjárat
Az Izraeli Védelmi Erők (DF) vezérkari főnöke, Eyal Zamir altábornagy egy videóüzenetben arról beszélt, hogy az izraelieknek fel kell készülniük rá, hogy az Irán elleni hadjárat elhúzódhat.
Szerinte erre azért van szükség, mert fel kell számolni azt súlyos fenyegetést, amit Irán jelent. Irán „évek óta világos tervet készít Izrael állam elpusztítására”, és az elmúlt hónapokban „a terv elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút” – mondta Zamir. Állítása szerint Irán a megtámadása pillanatában 2500 rakétával rendelkezett, és a gyártási ütemnek köszönhetően két éven belül 8000 rakétás fegyverarzenál állt volna Teherán rendelkezésére.

Zamir szerint Irán ballisztikus rakétákkal kapcsolatos erőfeszítései arra kényszerítették Izraelt, hogy ne nézze tétlenül a fenyegetés kialakulását, és lecsapjon. Zamir szerint az IDF évek óta készült erre a műveletre, és azt „a műveleti és stratégiai feltételek egybeesésének” köszönhetően indították el. De ha késlekedtek volna, akkor ezek a feltételek elvesztek volna.
„Megértettük, hogy a történelem nem bocsátja meg nekünk, ha most nem cselekszünk, hogy megvédjük a zsidó nép létezését Izrael államban” – mondja.
Így szerinte a meglepetésszerű támadások nagyon jó eredményeket értek el. „Megsemmisítettük az ellenség felső vezetését, mély károkat okoztunk a nukleáris program elemeiben, megnyitottuk a Teheránba vezető légi folyosót, azonosítottuk és megsemmisítettük a rakétakilövők mintegy felét, némelyiket csak percekkel a kilövés előtt, és megleptük az ellenséget a fokozott készültségi állapot ellenére” – mondja. A támadások célpontjairól itt olvashatja bővebb elemzésünket.
Zamir szerint kihívást jelent az offenzíva közbeni védekezés, de szerinte felkészültek.
„Történelmünk legösszetettebb kampányába kezdtünk bele. Azért indítottuk el ezt a hadjáratot, hogy felszámoljuk a fenyegetést, fellépjünk az ellenség ellen, mindez pedig egy elhúzódó hadjáratra való felkészültséget igényel”
– mondta a vezérkari főnök.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!